Reagált a kormány a gyereket felrúgó karateedző kitüntetésére

Akár börtönbe is kerülhet az a karateedző, aki a felrúgta a Szolnoki Kalandparkban a 7 éves kisfiút. Erről Tuza Péter ügyvéd beszélt az RTL Híradónak. A kormány is elárulta, mi lesz annak a kitüntetésnek a sorsa, amit 4 évvel ezelőtt Novák Katalin adott Agócs Tibornak.

2024. július 19., 10:46

Szerző:

Több mint 24 éven át vezette a Yakuzák SE klubot a bántalmazó karateedző. Ez az önéletrajzából derül ki, amelyet a klub azóta elérhetetlenné tett honlapjára töltöttek fel. Azt írta, hogy két megyében tartott edzéseket, klubjának több mint 1000 tagja volt. Az edző ellen már folyik a nyomozás.

Akár börtönbe is kerülhet a bántalmazó karateedző

„Mindenképpen vizsgálni kell a testi sértés kísérletének a gyanúját. Amennyiben ez a személy a gyermekeket felügyelte, az ő felügyeletére voltak bízva a gyermekek úgy a rendőrségnek azt is vizsgálnia kell, hogy a kiskorú veszélyeztetésének a bűntette az megvalósulhatott-e” – mondta az RTL Híradónak Tuza Péter ügyvéd.

Ha vádat emelnek ellene és a bíróság elítéli, az ügyvéd szerint évekre börtönbe kerülhet.

„Súlyos testi sértés kísérlete – márpedig itt a jóisten szerencséje, vagy az ő általa biztosított jóság, hogy a gyereknek nem tört el semmije – az 3 évig terjedő szabadságvesztés. A kiskorú veszélyeztetése meg 5 évig terjedő szabadságvesztés lehet”

– tette hozzá az ügyvéd.

Az ügyvéd hozzátette: mivel a felügyeletére bízott gyerekkel erőszakoskodhatott, azzal is számolnia kell, hogy élete végéig eltilthatják foglalkozásától, a gyerekek edzésétől. Szerdán a szolnoki rendőrkapitányság azt közölte: garázdaság gyanúja miatt indítottak eljárást.

A Magyar Karate Szövetség etikai és fegyelmi bizottsága is vizsgálja az ügyet

„Döbbenet. Megnézi az ember egyszer, kétszer, háromszor, és nem hiszi el, amit lát”

– mondta Tahon Róbert, a Magyar Karate Szövetség főtitkára, akit megdöbbentett a történtekről készült videó. Azt mondta, bár egy tudatosnak tűnő, karatéra is jellemző lábsöprés látszódik a videón, ennek semmi köze a sportághoz.

„Ez nem a karate, ez messze nem a karate. Nem ezt hirdetjük, és amit hirdetünk, azt mindenki ismeri, hogy miről szól a karate: a kölcsönös tiszteletről, arról, hogy mi egy olyan keleti kultúrán alapuló értékrendet szeretnénk átadni a gyermekeinknek, amelytől többek lesznek, jobbak lesznek és reményeink szerint a világunk is – ezért elfogadhatatlan ez a cselekmény”

– mondta Tahon Róbert.

A főtitkárt azért is rázták meg a történtek, mert az edzőt korábban úgy ismerte a szövetség, mint aki sokat tesz a térségben a gyereksportélet fellendítéséért.

„Amit a Magyar Karate Szakszövetségnek meg kell tennie az a szakszövetség rendelkezésére álló eszközök teljes szigorával fel kell lépnie, ezért mind a fegyelmi bizottságot, mind az etikai- és gyermekvédelmi bizottságot felkértük már arra, hogy a megfelelő konzekvenciákat vonja le és ennek megfelelően járjon el” – mondta el a főtitkár. A szövetség vizsgálata jelenleg is tart, ennek lezártáig nem tarthat edzést a férfi.

A kormány is reagált

Amint arról a 168.hu is beszámolt, Agócs Tibort 2020-ban Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért életműdíjjal tüntették ki. Az elismerést Novák Katalin adta át, család- és ifjúságügyért felelős államtitkárként.

A Kulturális és Innováció Minisztérium az RTL Híradó kérdésére erről azt írta, hogy

„Ez az edző méltatlanná vált munkájára.”

Hozzátették, tettét a leghatározottabban elítélik és „felszólítják arra, hogy minden díjról, amit valaha átvett, mondjon le”, és azokat adja vissza.

 

(Kiemelt képünk képernyőfelvétel az Y Média Jászberény felvételéből)