A kormány szerint Budapestnek "igazságosan kell kivennie a részét a szegényebb települések támogatásában"

2020. június 11., 14:35

Szerző:

Kétségtelen, hogy van egy vita, de a kormány úgy gondolja, hogy a járvány elleni védekezés alatt a gazdagabb önkormányzatoknak támogatniuk kell a szegényebbeket – közölte az idei évi költségvetés módosításáról és a jövő évi büdzsé tervezetéről szólva a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára a MTI-nek.

Orbán Balázs azt mondta: a számok alapján egyértelmű, hogy Budapest a leggazdagabb önkormányzat, amely „messze a legtöbb állami támogatást kapja”, és az elmúlt tíz év kormányzati politikájának „a legnagyobb nettó haszonélvezője”. Az adósságkonszolidációból, a fejlesztési forrásokból és az iparűzésiadó-bevételek növeléséből lakosságarányosan jóval kedvezőbben részesedett, mint más önkormányzatok.

Az Országgyűlés plenáris ülése
Fotó: Illyés Tibor

Ennek ellenére – folytatta – eddig Budapest szolidaritási hozzájárulás címén jóval kisebb mértékben támogatta a szegényebb önkormányzatokat, mint az a másik 134 gazdag település, amelynek szintén van ilyen fizetési kötelezettsége.

Budapestet eddig 60 százalékos kedvezmény illette meg, de ez a járvány elleni védekezés miatt tovább nem tartható, minden gazdag önkormányzatnak igazságosan kell kivennie a részét a szegényebb települések támogatásában

– jelentette ki Orbán, aki szerint más települések tudomásul vették ezt a helyzetet, függetlenül attól, hogy kormánypárti vagy ellenzéki vezetésűek.

Budapesten kívül nincs még egy olyan település, amely ilyen kivételezést kért volna

– tette hozzá.

Orbán közölte azt is, hogy ebben az évben a járvány elleni védekezésre több mint 600 milliárd forintot csoportosítottak át. Ebből mindenki kivette a részét, a pártok, a multinacionális vállalatok, a bankok is, az összeg háromnegyedét biztosító kormány mellett. A járvány elleni védekezésből az önkormányzatoknak is ki kell venniük a részüket.

Az államtitkár hangsúlyozta ugyanakkor, hogy még ilyen helyzetben is kiemelt szempont a kormány számára az önkormányzatok támogatása: a jövő évi költségvetési tervezet alapján 16 százalékkal, 739 milliárd forintról 857 milliárdra emelkedik az önkormányzatoknak juttatott állami támogatás.

Tegnap 16:38

Hétfőn még napos idő várható, majd kedden hidegfront érkezik megélénkülő széllel, és egyre többfelé várható eső, zápor, zivatar. Csütörtök reggelre csökken a felhőzet, és visszatér a napsütés, de a hőmérséklet csúcsértéke kissé visszaesik, 20-24 Celsius-fok körül alakul - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.

Tegnap 11:27

Örülhetnek a nyugdíjasok: májusban előbb jön a nyugdíj, ráadásul nekik is lehetőségük nyílik a családi házuk korszerűsítésére.