Kolléga úr

Felesége komoly asszony: matek–fizika szakos tanárnő. Hány éve házasok?

Harminc.

Majd húsz telt úgy, hogy önnek nem volt – úgymond – tisztes foglalkozása. Párja jól bírta?

Fura beállítás. Feltételezi: a politikus eleve tisztességtelen. Mondjuk azt: nem eleve.

A közvélekedés az újságírást sem becsüli sokra. Nem csinált igazán minőségi cserét.

Tényleg elgondolkodtató, hogy felmérések szerint a foglalkozások megítélésében a politikusok a legnépszerűtlenebbek, az újságírók az utolsó előttiek. Azt, hála istennek, nem kérdezték: mit gondolnak az emberek az újságíró-politikusról.

Ebben lényegében úttörő. Illetve ott van még Csintalan Sándor mint előd.

Ez ügyben ő nem jutna eszembe. Inkább említhetnénk Mikszáth Kálmánt, akihez persze más okból nem mérném magam. Mikszáth képviselő is volt, aki kemény publicisztikákban ostorozta a politikusokat. Amiért – például – a politika színpadán vadulnak egymással, aztán este a fehér asztal mellett jól elvannak, barátságban – nézeteiktől függetlenül. Az volt a normálisabb világ.

Lógva maradt a kérdés: neje miként tolerálta pályaválasztásait?

Tudomásul vette. Ne feledjük, miként kezdődött. ’89-ben az ember azt gondolta: ha valamiképpen részt vesz a változásokban, már nem élt hiába. Büszke vagyok rá, hogy részese lehettem a történéseknek. A nejem egyetért velem ebben, függetlenül attól, hogy az események mára idáig sodortak.

Verssor jut eszembe: „Vár állott, most kőhalom.”

Jogos.

Másfelől: nemrég óriásplakátra került ismét mint potenciális médiasztár. Az hogy jött?

Amikor Bolgár György tavaly ősszel szabadságra ment, megkerestek a Klubrádiótól: nem beszélgetnék-e helyette a hallgatókkal. Gondoltam: beszélgetni addig is szoktam az emberekkel, és a választót a hallgatótól semmi nem választja el. Öt alkalomra vállaltam. Ám elég jó visszajelzések érkeztek, ezért a rádiónál javasolták: hosszabbítsunk, sőt, csináljunk új műsort négy másik kollégával.

Komoly koncepció volt a dolog mögött, vagy csak annyit mondtak: Gábor, te annyira vicces fiú vagy?

Nem humorizálni hívtak, bár a bőrömből nem bújok ki. De más szempontok voltak a megkeresés mögött.

Az eszét dicsérték?

Az olyasmit már rég nem veszem be. Azt mondták: az átlagnál biztosan jobban ismerek számos közéleti kérdést. Nem kell engem témákkal ellátni. Amúgy az olyan dolgok érdekelnek elsősorban, amelyek túlmutatnak a napi aktualitáson.

Ki volt eddig a kedvenc interjúalanya?

Szerettem Iványi Gábor emberségét, Hack Péter pengeagyát, Békesi László hihetetlen logikáját. Sokan voltak. Inkább azt mondanám: még nem volt ellenszenves beszélgetőtársam. Olyan viszont már akadt, aki kizárólag igennel és nemmel válaszolt.

Az kemény.

Politikusként én is éltem ezzel az eszközzel, amikor a riporter csak szórakozni akart velem. De az említett esetben kérdezettem habitusából fakadtak a tömör válaszok. Lemerevedhettem volna, ám ha az ember eléggé ismeri a témát, gyorsan felteszi a következő kérdést. Előbb-utóbb minden interjúalanyból ki lehet piszkálni egy hosszabb mondatot.

Olyan újságíró is van, aki ilyenkor az alany helyett dumál.

Sosem szerettem azt az újságírót, aki öt perc alatt tette fel azt a kérdést, amire fél perc alatt válaszolhattam. Amikor saját véleményét akarta megosztani a publikummal, az enyém nem érdekelte. Volt olyan is – főként a velem vagy a pártommal nem szimpatizáló újságírók részéről –, hogy a kérdés minősített is. „Ugye maga tegnap megölte az anyját, és egyébként milyen idő lesz holnap?” Ha azt felelem, valószínűleg sütni fog a nap, akkor ott marad az előző állítás. De az is rossz, ha magyarázkodom, keverve a meteorológiát az anyagyilkossággal. Az biztos: én így nem kérdezek.

Csak jobbos újságírók között akadt, akit nem kedvelt?

Ha maradnék politikus, azt mondanám: imádom az összes újságírót, ha ilyen, ha olyan. De mivel nem így van, elmondhatom: elég kevés az olyan újságíró, akit felkészültsége és kiegyensúlyozottsága miatt valóban kedvelni tudtam.

Mondjuk ki: minden oldalon vannak hülye újságírók.

Arról az oldalról nincsenek, akik most éppen ezt az interjút olvassák.

Ravasz. Amikor egy műsorban ciántablettát javasolt azoknak, akik semmiképp nem látnak semmi jót az ország elmúlt tizenkilenc évében, a Fidesz ORTT-vizsgálatot javasolt ön ellen. A grémium ezt leszavazta, de a fideszes Szalai Annamária kiegészítette a jegyzőkönyvet: „Aktív politikusként való foglalkoztatása a szerepkonfliktusok ideáljának tekinthető.” Az jut eszembe: úgynevezett médiaszakértők sem rendelkeznek sajtótörténeti ismeretekkel és kellő rálátással a világra. Vagy csupán hihetetlenül hipokrita országban élünk. Publicista politikai múlt nélkül simán írhat vadabbul ironikusat. Az nem vált ki hőbörgést.

Az eset még a rádiós működésem elején történt. Nekem előtte másféle tapasztalataim voltak. Amikor háromszáz ember előtt beszéltem, láttam a reakciókat, tudtam korrigálni. A rádióstúdióban meg kellett tanulnom: nem ketten dumálunk. Oda kell képzelni magam elé a több százezer hallgatót. Akik között vannak velem szimpatizálók, és vannak, akik azért hallgatnak, mert keresik azokat a pontokat, ahol belém lehet kötni.

Fog ez menni. Amúgy sokat bölcsült ez alatt a húsz év alatt?

Jó vicc. Mindjárt hatvan vagyok, nyilván bölcsebb, mint hatévesen. Bár ha visszaemlékszem, akkor azért jobban éreztem magam. A lényeg: ha nem jövök el a politikába, nem ismerem meg mélységükben – például – az egészségügy, a szociálpolitika, az oktatáspolitika kérdéseit. Ezek az ismeretek azzal járnak, hogy az országról, annak állapotáról is átfogóbb képem van.

Az milyen?

Szerintem sokkal jobb állapotban van, mint egyesek láttatni szeretnék. Az elmúlt húsz évben hihetetlen változások történtek. Persze nagyon sokan vannak, akik vesztesként élték meg a rendszerváltást. Az előző rendszer azért adta át a helyét, mert összeomlóban volt. Jobb, hogy nem vártuk meg, mert akkor még eddig sem jutottunk volna.

Akik másként láttatnák: vegyenek be nyugtatót?

Néha eszembe jut, de már nem mondom, ki mit vegyen be. Az ország sokkal jobb helyzetben van, mint anno. Gondoljunk csak arra: milyen lehetőségek állnak a fiatalok előtt egy uniós ország polgáraiként.

Bölcsülés kapcsán tárgyszerű dolgokról beszél. Emocionális tapasztalások?

Akik negyven éve ismernek, nem látnak nálam stílusbeli különbségeket. Egy dolog van, amit csak a politikában lehet igazán megtanulni: amikor magas pozícióban van az ember, látszólag sok lesz a barátja, ismerőse. Amikor elkerül onnan, csak az igaziak maradnak. De tudtam, hogy így lesz, amikor belekerültem. Ezért nem értek nagy csalódások. Gyerekkorom, ifjúságom baráti körét végig óvtam, meg is maradt.

Amikor a Parlamentben készített interjúkat, Navracsics Tibortól azt kérte: a nagy zaj miatt olyan hévvel és indulattal beszéljen a mikrofonba, ahogyan az ülésteremben teszi frakcióvezetőként. Ne pedig olyan csendesen és finoman, ahogy normális emberként szokott. Erről jut eszembe: a politikusok általában kétarcúak?

A parlament a politika színpada. Ott szinte mindenki kicsit szerepet játszik. De a politikát figyelő választó pontosan tudja: ki mennyire. Ettől függ a politikus hitelessége. Ha valaki túljátssza magát, azt az emberek elutasítják. Aki viszont képes többet adni önmagából, azt többnyire díjazzák.

Fene tudja. Az előrejelzések szerint hatalmas szerepjátékosok nyerik majd a következő választásokat. Titkos programmal, óriási rózsaszín lufidumákkal. Lehet, mégis szeretik az emberek a színházat.

Változnak a dolgok. 2002-ben azokat küldték el, akik most ismét népszerűek. Aztán az őszödi beszéd, az azt követő, egymásnak ellentmondó irányvétel, nyilatkozat lerombolta az akkori győztesek hitelességképét.

Csusszanjuk át aktuálpolitikára?

Ez nem aktuálpolitika. Egy dolog kormányzati pozícióban szerepelni, ahol minden mondatnak gyakorlati következményei lehetnek. Más dolog ellenzékben mondani a tutit, hiszen a szavak valóságtartalmát senki nem fogja számon kérni, csak ha hatalomra kerül az ember. Ebből még lesznek problémái azoknak, akik most rózsaszínre festik az eget. Kormányon általában az a szín szokott legelőbb elfogyni.

A kevesek egyike, akiről normálisabb ellenfelei is elismerték: nem szerepjátékos. Könnyű volt észnél maradni?

Igyekeztem tudatosan önmagamat adni. A magánéletemben is olyan vagyok, mint a parlamentben. Ha valami nem tetszik, felemelem a hangom. Ha az iróniával lehet valamit érzékeltetni, akkor alkalmazom. De lehetőleg személyükben nem bántom a vitapartnereket. Csak viszonzásként, ha okot adnak rá. Politikában, civilben: lehetőleg higgadt vagyok.

Nem érzi úgy: oda az életmű?

Nem. Amikor a visszavonulás mellett döntöttem, abban az is szerepet játszott: felépítettem valamit, de a politika egésze leértékelődött. Volt idő, amikor Göncz Árpád 70 pont fölötti értékkel vezette a népszerűségi listákat. Abban az időben 50 pont alatt az első tíz közé sem lehetett bekerülni. Manapság volt rá példa: egy felmérésben Sólyom László 47 ponttal tört az élre. Ha ezen a trenden nem tudtam változtatni, akkor legalább önmagamat próbálom megőrizni azzal, hogy kiszállok a politikából.

Mit tervez? Rádiózgat, kertészkedik, kosarazgat?

Van három diplomám, valamelyikkel csak tudok még kezdeni valamit. Amúgy rádiózom, kertészkedni a nejem szokott. A kosarazást pedig fizikailag kevésbé bírom. A talajtól még elrugaszkodom, de már nem emelkedem el.

Mentális szempontból kérném a tanácsát: ha tizenkilenc év után nem a szokott pártomra, hanem egy olyanra szavaztam az uniós választáson, amelyre a rendszerváltás idején megesküdtem volna, hogy sosem fogok, és ezek után még aludni is képes voltam, akkor velem morálisan nagy gáz van?

Nincsen baj a nyugodt alvással. Az kell. De az persze mégiscsak probléma, ha valaki ébren hülyeségeket csinál.

Kösz. Önnek sem voltak mostanában álmatlan éjszakái?

Nem. Keveset alszom, de jól.

Gondolja, hogy 2010 után is nyugodtan fog aludni?

Én igen. De önnel mi lesz?