Kocsis Máté: Minden erőnkkel meg kell akadályoznunk Gyurcsány hatalomra kerülését

A Fidesz frakcióvezetője szerint az Elk*rtuk című filmet el akarták hallgattatni.

2021. szeptember 9., 13:48

Szerző:

Kocsis Máté a Facebookon fejtette ki, hogy szerinte azért készült el az Elk*rtuk című film, mert az embereket emlékeztetni kell „a rendszerváltozást követő időszak legsötétebb éveire”. A Fidesz frakcióvezetője szerint a volt miniszterelnöknek „kezd összeomlani az emberek feledékenységére épített kampánya”.

Hozzátette: a Stop Gyurcsány! Stop Karácsony! akció keretében már több százezren írták alá a kormánypárt kezdeményezését. A petíciónak nehezen nevezhető aláírásgyűjtésről már megírtuk, hogy feltehetően májusban, Karácsony Gergely indulásának bejelentése után tervezték el az egyszerű, de annál erősebb kampányt. Azt is megjegyezte, hogy az Elk*rtuk című filmet el akarták hallgattatni, bár azt már nem részletezte, hogy kik.

Kocsis Máté posztjában leírja, szerinte a volt miniszterelnöknek nincs sok választása, de ettől még „minden erőnkkel megakadályozni, hogy újra a hatalom közelébe kerüljön!”

(Kiemelt kép: Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője a Fidesz-KDNP frakciószövetség kihelyezett üléséről tartott debreceni sajtótájékoztatón 2021. június 17-én. Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI)