Kitört a számháború a Volánbusz és a szakszervezetek között

A vártnál kisebb volt a Volánbusznál a sztrájk támogatottsága, az autóbusz-vezetők csaknem kétharmada továbbra is inkább a tárgyalóasztalnál küzdene a 2024-es bérfejlesztésért, a munkabeszüntetést nem látja indokoltnak – közölte a Volánbusz hétfőn.

2023. december 11., 20:07

Szerző:

A Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet által meghirdetett munkabeszüntetés második napján tapasztaltak szerint a Volánbusz munkavállalóinak óriási többsége nem támogatta a munkabeszüntetést, a sztrájkban a teljes dolgozói állománynak mindössze a 14 százaléka vett részt – tették hozzá. 

A hétfőn 16 órakor összesített adatok szerint a szakszervezet számításaival és közléseivel ellentétben a munkabeszüntetésben részt vevő autóbusz-vezetők aránya a teljes állományukhoz képest 21 százalék, a hétfőn dolgozók létszámához képest pedig 39 százalék volt – írta a vállalat.

A szakszervezet szerint azonban vasárnap a szrájk támogatottsága 50-60 százalék körül mozgott, ez a szám hétfő reggelre elérte a 80  százalékot. A munkavállalók aktivitására számítanak azokon a területeken is, ahol mindössze 5-15 százalékos részvételi arányt tudtak elérni a sztájk első napján. 

A közlemény szerint a Volánbusz vezetése továbbra is elkötelezett abban, hogy a korábbi évek gyakorlatának megfelelően még januárban megkösse a 2024-re vonatkozó bérmegállapodást a munkavállalókkal.

(Fotó: Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet Facebook oldala)