Kiszűrték a luxusban élőket a rászorulók közül
Háromszáz rászoruló családnak osztottak ki tartós élelmiszerekből álló csomagot Újkígyóson – írta a online kiadása.
"Sok olyan család él a településen, akik ugyan szociális alapon jogosultak lehettek volna erre az adományra, de korlátozott lehetőségeink miatt jelenleg nem tudtuk őket támogatni," mondta el Krucsai Gyöngyi és Turovszki Krisztián, a helyi családsegítő szolgálat két munkatársa.
Hozzátették: szolgálatuk a „több szem többet lát” elv alapján évenként kikéri a helyi szociális szférában érintett intézmények, valamint civil szervezetek javaslatait arról, hogy kiket tartanak alkalmasnak a segélycsomagok átvételére.
"Sokszor még ezen intézmények és civil szervezetek segítségével is nehéz pontosan megállapítani a rászorulók körét, de így már csaknem teljességgel bizonyos, hogy nem kerülnek fel olyan személyek a listára, akik különféle számunkra ismeretlen eredetű jövedelmekből már-már luxus életkörülmények között élnek," mondták.
Újkígyóson az utóbbi évhez képest romlott a szociális helyzet. Köszönhető ez a gazdasági válság begyűrűzésének melynek következtében jelentős számú munkahely szűnt meg a térségben.