Kiskunlacházán hat kiskutyát hagytak magára egy műanyag dobozban, állatkínzás miatt nyomozás indult

2019. szeptember 10., 10:49

Szerző:

A rendőrség a honlapján írja, hogy egy 76 éves férfi és egy 56 éves nő 2019. július 21-én 13 óra körül a nő tanyáján hat kiskutyát egy műanyag ládába tettek, majd az ebeket a férfi gépkocsijával egy kiskunlacházi menhely előtti bokros résznél kitették és a helyszínről távoztak. A ráckevei rendőrök az esetről történt bejelentést követően azonosították a bűncselekmény feltételezett elkövetőit. A rendőrök a kiskunlancházi lakosokat még aznap előállították a Ráckevei Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók állatkínzás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki őket.

Fotó: police.hu

A ráckevei rendőrök a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az iratokat átadták az ügyészségnek.

 

 

Nem várt megoldással rukkoltak elő az utasok Balatongyöröknél, amikor a MÁV vonata nem érkezett meg időben, úgy döntöttek, maguk alkotnak egy szerelvényt. A különös „embervonatról” készült fotók bejárták a közösségi médiát.

Májusban 83 %-ra nőtt a vonatok pontossága, ami arra utal, hogy a MÁV túl lehetett az év eleji csúcskudarcokon. A vasúttársaság menetrendszerűsége hónapok óta először mutatott javulást, de a pünkösdi káosz már most beárnyékolja az eredményt.

Varga Judit volt igazságügyi miniszter 15 hónap kemény tanulás után sikerrel szerzett államilag elismert asztalos bizonyítványt.