Kirúgták a rendőr ezredest, aki olcsó pornó hangulatú videót forgatott a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen

2018. október 15., 18:16

Szerző:

Hétfő délelőtt az Átlátszó nyomán mi is megírtuk, hogy Angyal Miklós rendőr ezredes, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karának (NKE RTK) egyik tanára, a Krimináltaktikai és Metodikai Tanszék megbízott tanszékvezetője videót forgatott a hallgatóival, amelyben diáklányok azt játsszák el álarcban és szexi ruhákban, hogy az egyik záróvizsga tételsorát szeretnék kiszedni az egyik oktatóból. A videóban a leggyakrabban használt szavak a kuki, a punci, valamint a nagy- és a kisajak. Az NKE állítólag a nyáron már kivizsgálta az ügyet, és figyelmeztetésben részesítette Angyal Miklóst, a 24.hu azonban most azt írja, hogy újra átnézték a vizsgálati eredményt, amelynek fényében hétfőn kezdeményezték az országos rendőrfőkapitánynál, hogy szüntesse meg Angyal Miklós megbízását. ez azt jelenti, hogy a rendőr ezredest kirúgták, befejezi az oktatói tevékenységét az NKE-n.

 

Nem várt megoldással rukkoltak elő az utasok Balatongyöröknél, amikor a MÁV vonata nem érkezett meg időben, úgy döntöttek, maguk alkotnak egy szerelvényt. A különös „embervonatról” készült fotók bejárták a közösségi médiát.

Májusban 83 %-ra nőtt a vonatok pontossága, ami arra utal, hogy a MÁV túl lehetett az év eleji csúcskudarcokon. A vasúttársaság menetrendszerűsége hónapok óta először mutatott javulást, de a pünkösdi káosz már most beárnyékolja az eredményt.

Varga Judit volt igazságügyi miniszter 15 hónap kemény tanulás után sikerrel szerzett államilag elismert asztalos bizonyítványt.