Kínos ügy pattant ki az ELTE hallgatói között
Az egyik diák pert indított az ELTE ellen, mivel az egyetem nem reagált érdemben arra a közérdekű adatigénylésre, amelyben azt próbálták kideríteni: ki kap abból a 771 782 forintos jutalomkeretből, amit a hallgatói önkormányzat havonta oszt ki a HÖK elnökének döntése alapján.
A HÖK átláthatatlan gazdálkodásának kibogozására külön tematikus blog indult ÁJK HÖK Figyelő néven, itt jelent meg az egyetem ellen benyújtott kereset is. Az adatigénylési kérelemre korábban az intézmény rektora, Dr. Mezey Barna reagált, de a blog szerint a kérést részben elutasította, ezért a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság eredménytelen felszólításai után a diákok most a bírósághoz fordultak – írta az
Index.Jó biznisz a HÖK
A hallgatói önkormányzatok gazdálkodása
körüli botrányoka Szegedi Tudományegyetem Egyetemi Hallgatói Önkormányzatának (EHÖK) elnökét, Török Márkot sem kerülték el.A szegedi elnököt a szervezet az elmúlt években kialakult
átláthatatlan gazdálkodásamiatt támadták.