Kincstári optimizmus: „Az MSZP a vártnál jobb eredményt ért el"
Mesterházy: Az MSZP a vártnál jobb eredményt ért el
A teljes elnökség felsorakozott Mesterházy Attila mögött, amikor sajtótájékoztatóját megtartotta fél tíz után pár perccel. A pártelnök is köszönetet mondott „mindenkinek, aki részt vett a választáson", és külön köszönetet mondott minden „demokrata polgárnak", akik „ilyen nehéz helyzetben" is elment és támogatta a szocialistákat. Gratulált a megválasztott polgármestereknek és jelölteknek.
„Az MSZP a vártnál jobb eredményt ért el" - folytatta, ekkor kisebb taps tört ki a sajtóteremben. Mesterházy szerint az MSZP bebizonyította, hogy a szocialista párt az ország második legerősebb politikai alakulat és a legerősebb ellenzéki párt. Újabb taps. A pártelnök szerint sok sikeres szocialista polgármestert újraválasztottak, ezeknek a politikusoknak lehetősége lesz bemutatni, hogy van alternatíva. „A lehetőség alkalmas az építkezésre és a párt újjáépítésére" - zárta beszédét.
„Köszönöm a szót, Elnök úr!" - lépett a mikrofonhoz Horváth Csaba főpolgármester-jelölt, az MSZP budapesti elnöke. A politikus gratulált Tarlós Istvánnak és együttműködést ígért a programok megvalósításában. Hozzátette: minden olyan kérdésben, amely szembe megy a budapesti polgárok akaratával, azt kérlelhetetlenül kritizálni fogják.
Szanyi Tibor kampányfőnök erősebben fogalmazott, amikor azt mondta: „lelepleződött az a hazugság, hogy fülkeforradalom történt. Nincs és nem is volt. Az emberek jelentős hányada távolmaradásával fejezte ki véleményét a három hónapos semmittevésről, amit a kormány csinált" - mondta, hozzátéve: az MSZP jelöltjei megfeszített erővel dolgoztak és bebizonyították, hogy a szocialista párt megkerülhetetlen erővé vált - írta a
Népszabadság.