Kilenc kórház lesz a legsúlyosabb betegeknek

Az ÁNTSZ kilenc kórházat jelölt ki a legsúlyosabb betegek feltétlen ellátására, ezek az intézmények már péntektől nem utasíthatnak vissza egyetlen sürgős ellátásra szoruló pácienst sem - írja a Népszabadság.

2009. augusztus 11., 10:42

A kaposvári Kaposi Mór, a debreceni Kenézy, a Pécsi és a Szegedi Orvostudományi Egyetem traumatológiája, a Miskolci és a Kecskeméti Megyei Kórház, valamint a fővárosban a Szent János, a Péterfy Sándor, illetve az Egyesített Szent István és Szent László Kórház a jövőben a legsúlyosabb esetek ellátását nem utasíthatja vissza.

A lap birtokába került beosztás szerint van olyan intézmény, mint például az Egyesített Szent István és Szent László, amelyhez kilenc másik kórház területe tartozik, míg a Péterfy által működtetett, volt Országos Baleseti Intézethez mindössze kettő. A Szent János kórház két súlyponti kórház és további két kisebb városi intézmény betegeit köteles ezentúl fogadni. Viszont nem kapott ilyen extra feladatot az egyébként a baleseti ellátás csúcsát jelentő Állami Egészségügyi Központ.

13:44

Fokozatosan kelet felé vonul a hidegfront, amely esőt, záporokat és helyenként zivatarokat is hoz magával. Bár kedden már  napsütésesebb időjárásra számíthatunk, a szél sokfelé megerősödik, néhol viharossá fokozódik, és a hőmérséklet is változékonyan alakul.