Kifütyülték Pintér Sándort Göncz Árpád temetésén
Koncz Zsuzsával énekli a tömeg a Ha én rózsa volnék című dalt. Rózsák a magasban. Az érkező Pintér Sándort pfújolás és fütty fogadta
Szerző: Pungor András, újságíró, 2015. november 6.
Koncz Zsuzsával énekli a tömeg a Ha én rózsa volnék című dalt. Rózsák a magasban. Az érkező Pintér Sándort pfújolás és fütty fogadta
Szerző: Pungor András, újságíró, 2015. november 6.
10:09
A jogosítvány megszerzése számos végzős diák számára álom maradt.
10:05
Június 20-án különleges pódiumbeszélgetést rendeznek az Óbudai Zsinagógában „Hova tart a háború?” címmel, amelyen Köves Slomó rabbi kérdezi majd Robert C. Castelt, a nemzetközileg is elismert biztonságpolitikai szakértőt.
Tegnap 13:38
Folytatódik a felújítás az M7-esen, így fennakadásokra számíthatnak azok, akik a Balaton felé autóznak.
Tegnap 12:30
Bár Magyarországon még nem vezették be az eurót, a próbaveretek már elkészültek, amelyeket akár meg is lehet vásárolni.
A vasárnapi időjárás még napos, derűs lesz, ám a nyári idő már nem sokáig marad.
Egy új programnak köszönhetően, fordulat jön a rendelőkben, ez pedig a háziorvosok szerepére is hatással lesz.