Kiemelt beruházás lesz a budapesti felhőkarcoló

A kormány kiemelt beruházássá nyilvánítja a budapesti Váci út és Róbert Károly körút sarkára tervezett, három 90 méter magas toronyból álló irodaház komplexumot – írta a .

2016. június 27., 11:43

A kormány honlapján megjelent tervezet egyelőre a több mint 100 milliárd forintos beruházással kapcsolatos összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket nyilvánítja nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé.

A kiemelt jelleg miatt első fokú építésügyi hatóságként az V. kerületi kormányhivatalt, másodfokon eljáró hatóságként pedig a főváros kormányhivatalát jelöli ki a kormány a tervezetben.

További könnyítés, hogy az építészeti-műszaki tervtanácsi véleményt nem kell beszerezni, a településképi véleményezési eljárást nem kell lefolytatni, továbbá településképi bejelentési eljárásnak sincs helye. Egy másik döntés szerint környezeti hatásvizsgálatra sem lesz szükség.

A beruházás a tervek szerint a a Budapest XIII. kerületi Váci út – Árboc utca – Esztergomi út – Róbert Károly krt. által határolt területen, a volt Volán buszpályaudvaron valósulhat meg.

Az elérhető dokumentumok alapján a beruházó – három toronyban – 90 méter magas irodaházat kíván építeni, ezek összesen 7 ezer négyzetméteresek, de készül további 4 épület is, közel 8 ezer négyzetméterrel. A mélygarázsban 2400 autó helyezhető majd el.