Kiderült, miért ment fel Havas Henrikben a pumpa, nem békült ki Kálmán Olgával

2018. január 4., 10:20

Szerző:

Mint megírtuk, egészen abszurd beszélgetést mutatott be Hír Tv-ben kedden este Kálmán Olga és Havas Henrik. Utóbbit nemrég küldte el az ATV a botrány miatt, amelyben Baukó Éva molesztálással vádolta meg.

A diskurzus csúcspontján Havasnak, több, enyhén szólva is kellemetlen percet sikerült szereznie önmaga és Kálmán Olga számára is. Amikor a beszélgetés kezdetén Kálmán megkérdezte tőle, hogy mit tart szexuális zaklatásnak, először arról beszélt, a médiára jellemző, hogy egy olyan „pimpf” ügyet, mint most az övé, felfújnak például egy olyan buszbalesethez képest, amelyben 20 gyermek hal meg.

Fotó: atv.hu

Később a „Mucika” néven szólította meg Kálmán Olgát, és amikor ő visszakérdezett, hogy Baukó Évát is szólította-e így, a következő párbeszédrészlet hangzott el:

HH: Visszaemlékszel, hogy amikor először felhívtál, hogy jöjjek be hozzád, mit mondtál?

KO: Nem.

HH: „Te mocskos disznó...”

KO: Ja.

HH: „...együtt voltunk húsz évvel ezelőtt, fiatal voltam és szép, és engem miért nem molesztáltál, te dög?” Ezt mondtad a telefonba. 

KO: Henrik, én ezt nem mondtam.

HH: De mondtad.

KO: Esküszöm, hogy nem mondtam.

HH: De én meg tudom, hogy mondtad. 

KO: Na figyelj... Akkor jó. Engem nem raboltak el az ufók. Ezt biztos, hogy nem mondtam neked.

HH: De, de mondtad.

KO: Akkor ezt majd utólag fogjuk megbeszélni.

Blikk megpróbált utána járni a történteknek. Kereste Kálmán Olgát is, ám ő sem a telefonhívásokra, sem az üzenetekre nem reagált, ahogyan férje, Hoffmann György, a csatorna rendezője sem. Egy, a csatornához közel álló informátor azonban elárulta a bulvárlapnak, hogy hogy mi is történt a stúdióban kedden.

Ez:

„Havas kikötötte, hogy nem akarja, hogy a zaklatás részleteiről faggassák, ezért amikor Olga elkezdte pedzegetni a témát, akkor ment fel Henrikben a pumpa. Azt csak ők maguk tudhatják, hogy mi is hangzott el kettejük között a telefonban, az biztos, hogy adás után beszéltek. Túlzás lenne azt mondani, hogy békülni próbáltak, de beszéltek. Nem sikerült dűlőre jutniuk, mindenki a saját igazát szajkózta, és nem is igazán tudtak négyszemközt beszélni" – mesélte az infomátor, aki tudni véli, hogy amíg a két tévés személyesen ki nem békül, addig Havas nem lesz az Egyenesen vendége.

 

Hétfőn még napos idő várható, majd kedden hidegfront érkezik megélénkülő széllel, és egyre többfelé várható eső, zápor, zivatar. Csütörtök reggelre csökken a felhőzet, és visszatér a napsütés, de a hőmérséklet csúcsértéke kissé visszaesik, 20-24 Celsius-fok körül alakul - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.