Kiderült ki lesz Márki-Zay kapcsolattartója az árnyékkormánya és a szakszervezetek között

Az MSZP-ből választott ki egy személyt.

2021. november 21., 15:59

Szerző:

Márki-Zay Péter, észt vett a szocialisták választmányi ülésén szombaton, ahol fölkérte Komjáthi Imrét, hogy legyen összekötő kapocs a szakszervezetek és az árnyékkormánya között – írja a hírklikk.hu. Márki-Zay elmondása szerint azért kérte fel az MSZP elnökhelyettesét, mert egy tisztességes, jó embernek tartja, valamint pártjén belül ő foglalkozik szakszervezeti ügyekkel.

A portálnak az ellenzéki miniszterelnök-jelöltje elmondta, hogy az elmúlt időszakban sok egyház, klub, civil szervezet, vállalat és szakszervezet is megkereste őt, hogy üljenek le értekezni.

(Kiemelt kép: Interjú Komjáthi Imrével a Magyar Szocialista Párt elnökhelyettesével 2021. Szeptember 21-én Fotó: Adrián Zoltán / 168.hu)