Kiderült: ezért ölt a fóti mészáros
Részleges beismerő vallomást tett a múlt szerdai fóti kettős gyilkosság gyanúsítottja. Nem bírta elviselni a szakítást - ezért ölt – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója hétfői budapesti sajtótájékoztatóján; a férfit, aki a gyanú szerint megölte élettársát és annak anyját, egy hónapra előzetes letartóztatásba helyezte a Pest Megyei Bíróság.
A férfi egy a garázsban talált franciakulccsal végzett áldozataival szerdán a délelőtti órákban. Először élettársát gyilkolta meg, utána pedig párja édesanyját. A rendőrség azt még vizsgálja, hogy előre kitervelte tettét, vagy hirtelen felindulásból ölt. Az is kérdéses, hogy beszámítható volt-e ekkor. A 34 éves P. Tibor Ferenc a gyilkosságot követő két napon bujkált, majd ügyvédje kíséretében feladta magát a rendőrségen. Előzetes letartóztatásáról hétfőn döntött a bíróság. Gyermeke egyébként jól van, egy gyermekotthonban várja, hogy eldőljön, mi lesz a sorsa – jelentette a Független Hírügynökség.
A férfi és a nő kapcsolatáról annyit tudni, hogy 2009 karácsonya óta tartott. A pár az interneten ismerkedett meg. Még tisztázásra vár, hogy mi okozta a feszültséget közöttük, az eddigi adatok alapján valószínű, hogy közrejátszott a kettejük közti egzisztenciális különbség is. Az asszony kereskedelmi igazgató volt egy cégnél, a férfi pedig biztonsági őrként dolgozott. A haszonszerzést, mint indítékot ugyanakkor a nyomozók kizárták. A rendőrség egyébként cáfolta, hogy a gyanúsított idegenlégiósként szolgált.
Kiadták az útját
A kapcsolat szorosabbá válásakor a szerényebb jövedelmű, biztonsági őrként dolgozó férfi is a házba költözött, az együttélés azonban sok veszekedéssel, többszöri össze- és szétköltözéssel járt. Ez év januárjában közös gyermekük született, s úgy tűnt, hogy a családi öröm meghozza a békét, ám hamarosan kiújultak az ellentétek közöttük, illetve a férfi és az asszony édesanyja között - mondta az MTI szerint a bűnügyi igazgató. A tragikus nap reggelén a férfi az éjszakai munkából tért haza, amikor - vallomása szerint - a bőröndjét a szoba közepén, összecsomagolva találta, vagyis kiadták az útját. Az amúgy is labilis személyiségű apa ezen úgy felbőszült, hogy az emeleti szobában, veszekedés közben, egy franciakulccsal lesújtott az asszonyra. A zaj miatt az emeletre felment 76 éves asszonnyal hasonló módon végzett a gyanúsított, aki ezt követően beült az áldozat kocsijába és visszatért a munkahelyére.
Cím nélküli nagyobb térképen való megjelenítése
A Meggyes utca távol esik a centrumtól, itt történt a kettős gyilkosság
Ott levelet írt egyik rendőr kollégájának, azt közölve, hogy a csecsemő felügyelet nélkül van a megadott címen, és kérte, intézkedjen a biztonságba helyezéséről. Ennek nyomán szálltak ki a rendőrök a helyszínre, és látva a történteket, a kiszáradt csecsemőt kórházba vitették. A kislány már egészséges, elhelyezése folyamatban van - mondta Papp Péter ezredes. A bűntett után P. Tibor Ferenc a budai erdőkben bujkált, a rendőrök keresték, öngyilkos akart lenni, ám meggondolta magát és felkereste édesapját, akinek mindent elmondott. A bűnügyi osztály vezetője aláhúzta: a biztonsági őr ügyében több emberen elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt folyik az eljárás.
A Pest Megyei Bíróság szóvivője, Kende Katalin az MTI-nek úgy nyilatkozott: az előzetes letartóztatást a gyanúsított szökésének, elrejtőzésének veszélye indokolta, annak ellenére, hogy a férfi önként jelentkezett a rendőrségen. P. Tibor Ferencnek az előzetes letartóztatás időtartama alatt - elmeállapotának megfigyelése miatt - az Igazságügyi Megfigyelő- és Elmegyógyító Intézetben kell tartózkodnia a bírósági határozat értelmében - tette hozzá a szóvivő.
Megrendítette a hír a helybélieket
A kettős gyilkosság híre megrendítette a helybélieket. A boltokban, benzinkúton, orvosi rendelőben vagy a lottózóban mindenki a borzalom lehetséges okait találgatta – számol be a
Dunakeszi Hírhatártudósítója. Gosztonyi Katalin, aki néhány házzal odébb lakó szomszédként ismerte az áldozatokat, azt mondta: a 76 éves asszony folyton dicsérte szeretett lányát, de nem nézte jó szemmel, hogy a liftszerelőként dolgozó férfinek alig akad munkája, és ezért pénzt sem keres.A fiatalabb áldozat, Juhász Orsolya, kereskedelmi igazgatóként dolgozott egy reklámcégnél. Édesanyja nagyon büszke volt diplomás lányára és annak magas pozíciójára. Mindenkinek mondogatta, hogy Orsi közel fél milliót is megkeres havonta, már csak a család hiányzik életéből. Tibor két évvel ezelőtt költözött a házba. A szomszédok szerint lángoló szerelemmel indult a kapcsolat, de aztán valamiért gyorsan vége szakadt. A férfit néhány hónap együttélés után már be sem engedték a házba. A szakítás azonban nem tartott sokáig, Orsolya visszafogadta a férfit újra, igaz akkor már útban volt a baba. Hamarosan kiújultak az ellentétek közöttük.