Ki nevel a végén?
A szocialisták egykori oktatási minisztere a „nemzeti tanévnyitó” kapcsán kijelentette: az új köznevelési törvény zárt és merev iskolarendszert hoz létre, s ilyen centralizált iskolaigazgatás még nem volt Magyarországon. Az MSZP oktatáspolitikusa úgy fogalmazott: az iskolaigazgatók kiválasztásának módja rossz, gyakorlata pedig botrányos, hiszen a kormányzat sok helyen a helyi közösség akaratával szemben nevezte ki az intézményvezetőt. PÁSZTOR MAGDOLNA interjúja.
– Én semmi különöset nem találok abban, hogy most már az igazgatókat is személy szerint a miniszter vagy az államtitkár asszony nevezi ki. Hiszen így működik ez a rendszer, nem?
– Teljesen agyament gondolat, hogy egy budapesti irodából valaki jobban el tudja dönteni, ki a jó igazgató a bonyhádi és a nyírbátori általános iskolában. Ilyen nincs!
– De ön legalább átlátja, egyáltalán kit tekint jó igazgatónak a mostani kormányzat? Mitől alkalmas a posztra valaki?
– Az az alkalmas, akit a kormány annak tart. Háttérbe szorulnak a szakmai kritériumok. Másfelől a magyar oktatásügyben – elsősorban a pedagógiában, a közoktatásban – a rendszerváltás előbb lezajlott, mint a politikában. A nyolcvanas évek közepétől nemzetközileg is ismert tanulmányok és a gyakorlatok járták ki azt az utat, amit a politika 1993-ban a közoktatási törvénybe belefoglalt. Most egyfelől eltörlik a rendszerváltás 1989–90 és 2010 közötti szakaszát. Másfelől ez nem pusztán politikai támadás: merénylet a magyar pedagógiai, oktatási progresszió ellen. Itt három évtized alatt kialakult az egyetértés az irányról és a megvalósítás gyakorlatáról, noha különböző pártokban voltunk, s különféleképpen gondolkodtunk. De igenis egyetértettünk alapdolgokban, azonos irányba vittük az oktatásügyet, csak más-más részletét tartottuk fontosnak. Magyar Bálint az informatikai fejlesztéseket. Pokorni Zoltán a tehetséggondozást. Én próbáltam az iskolafelújítási programmal vidéken és nem vidéken számos iskolának visszaadni a lehetőséget, hogy egyáltalán működhessen.
– És nem törölték el a gyerekközpontúságot. Amiről manapság szó sem esik.
– Mert nem eshet szó arról, ami nincs, amit kiejtettek a közoktatási törvényből. Abban ugyanis benne volt: a közoktatás központja a gyermek mindenek felett álló érdeke. Ez az ENSZ Gyermekjogi Egyezményének passzusa. Jöttek-mentek kormányok és miniszterek, ez a mondat mindig ott maradt. De nem is egyszerűen ott hagytuk: tudatosan vallottuk ezt. Az új törvényből úgy hajították ki ezt a mondatot, hogy csak úgy repült.
– Bizonyára nem véletlenül.
– Többen rákérdeztünk – némi álságosság is volt benne –, hogy nem valami adminisztratív hiba történt-e. Nem, tudatos volt. Nem illik az új, köznevelésinek nevezett törvénybe az a gondolat, hogy az oktatásunk középpontjában a gyermek érdeke van.
(A teljes írás a 168 Óra hetilap legfrissebb számában olvasható.)
