Ki legyen a király? - Alkotmányozó ötletelések

Ki legyen a király? Schmitt Pál? Alkotmányos szerepe, protokollismerete, öltönye, eleganciája, imponáló pókertudása alapján nagyon is alkalmasnak látszik. Vagy magasabb régiókban keressük a méltó jelöltet? Térjünk vissza a történelmi dinasztiához, megannyi trónfosztás után?

A hajdani legfőbbügyész-helyettes (2000–2005), Varga Zs. András egyetemi docens indítványában függőben hagyja az ügyet. Legjobb lenne, ha az új nemzeti charta megalkotói több menetben vitatnák meg a királykérdést.

Így jutunk el a rendszerváltó kezdetekhez és „a Torgyán előtti kor” naiv kisgazdáihoz, akik aláírási ívekkel köröztek Zuglóban és Angyalföldön a legitim uralkodóházért.

– Jaj. Olyan lenne, mint egy bécsi operett! Ottó királyfi hetven év után visszatér – szörnyülködött egy osztrák zsurnaliszta.
De a tervet ejtették, s kikiáltották a harmadik köztársaságot.

Tegyük hozzá: a bátor királypárti közjogászok sem abszolút monarchiában gondolkodnak. Nyilván a modern alkotmányos királyságokat tekintik példának, az angol, a dán, a holland, a belga, a spanyol monarchiákat. Öt kastéllyal, nyolcvanfős személyzettel, tíz Audival, mérsékelt költségvetéssel.

Maga a gondolat (a királyság restaurációja több évtizedes kihagyás után) kelet-európaias. Mihály román király a kilencvenes évek elején hosszasan körözött Bukarest felett, kétértelmű nyilatkozatokat téve. Milliós tömeg várta, Iliescuék csak hosszas huzavona után tudták elzavarni. Állampolgárságát ’97-ben kapta vissza. A honi „Ottó-reneszánsz” a nyolcvanas évek nagy dobása volt.

A kifogástalan magyarsággal beszélő, arisztokratikusan raccsoló öregúr meghódította a pesti közönség szívét, de királyságról nem esett szó.

Legitimista egylet, párt, mozgalom féltucatnyi alakult. A legmerészebb restaurációs kísérlet 1999-ben történt. A tíztagú Magyar Királyság Párt beadványt intézett az Országos Választási Bizottsághoz (OVB), javasolva: a királyt közvetlenül a nép válassza meg, Isten akaratából. Azonnal megindult a harc a koronáért. Habsburg György (Ottó fia) meghatódott, s az eszme fő ideológusa, a Magyar Legitimista Mozgalom vezetője, Pálos László is állást foglalt: „Csak akkor van értelme a királyság helyreállításának, ha uralkodónk ismét a Habsburg-házból kerül ki.”

A javaslat érdekes, de kevesen hiszik, hogy a királyság restaurálható.

Az alkotmányvédők tábora inkább attól retteg, hogy a kormányzás „prezidenciális irányba mozdul el”. Ezt főleg Debreczeni József közíró hangoztatja. A miniszterelnök politikai kudarc, közelgő vereség esetén – a kétharmad birtokában – évekre stabilizálhatná helyzetét. Orbán ezt ma cáfolja, de így gondolja-e két év múlva is?

A magyar alkotmányok gyengéje ugyanis „a nagyfokú mobilitás”, „az örök változás misztériuma”.

Példa erre az Alkotmánybíróság szomorú esete a kilencvennyolc százalékos végkielégítési adóval. A Fidesz a már haldokló alaptörvényt módosítja az Alkotmánybíróság státusának rapid átalakításával. Lázár frakcióvezető világosan fogalmazott: ez is azt bizonyítja, hogy új alkotmányra van szükség. „Nem az emberek igazságérzetét kell az alkotmányhoz igazítani, hanem fordítva.”

A kormány dinamikus alkotmánykezelési technikáját nézve érthetetlen, mi szükség új alkotmányra, ha a meglévő igény szerint szabható, formálható.

– Hogy miért kell alkotmányozni? Azért, hogy beírjuk a nevünket a történelembe – mosolyog egyik informátorunk.
De egyelőre az is vitatott, miként alakítsák át az új alkotmányban a kormányzati struktúrát, az államéletet. Az alkotmány-előkészítő bizottság (AEB) alelnöke, Gulyás Gergely óvatosan fogalmaz: nem biztos, hogy a jól működő államszerkezetet gyökeresen át kell formálni. Inkább az „érzelmi elemekre”, a megfogalmazásra tenné a hangsúlyt. Egyúttal cáfolta, hogy „politikai színjáték” zajlik, s valójában már megírták a szöveget.

A meglepő javaslatok többsége történelmi korok hordaléka. A Szent Korona-tan a harmincas évek szellemi konstrukciója, de Werbőczy Hármaskönyvéből eredeztetik. A képviselők visszahívásáról szóló javaslat (Torma András) a kádári parlamentarizmus gyöngyszeme, a „renitens elemek” megfékezésére használták (volna), ha ültek volna ilyenek a Házban. A rendszerváltás idején a törvény a konstruktőrök ellen fordult, a legkeményebb ókádári funkcikat hívták vele vissza. A rendszerváltók első dolga a visszahívási passzus megsemmisítése volt. Most elővették a naftalinból.

De továbbra is kérdés: legyen-e királyunk? És ha lesz, ki legyen az egy sikeres fülkeforradalom után?

A jobboldali közönség spirituális igényeit mégiscsak ki kell elégíteni. Népszerű gondolat a modernizált Szent Korona-tan az új alkotmány szövegébe illesztve. Minden hatalom és jog forrása a korona; a hatalom birtokosa az ő nevében cselekszik. Jószágvesztés esetén – mondjuk a magánnyugdíjpénztárak lefoglalásakor – a pénz „csak visszaszáll” a koronára. Nem hangzik rosszul...

A Szent Korona országai közé tartozik Erdély, Horvátország, Szlavónia, Dalmácia és a „törzsterületek”. Ez is stimmel.

Hazánk már működött király nélküli királyságként. A hatalmat kormányzó gyakorolta, a bírák az ítéleteket „a magyar Szent Korona nevében” hozták.

De türelem – mondják a bennfentesek. Néhány hétig várni kell. Orbánnak februárban lesz egy kis szabadideje, hogy a benyújtott szövegváltozatokat átfussa. Mert fontos, ki lesz a király. De az is számít, ki a királycsináló.