Ki falaz kinek?

Hamarosan valóságos feljelentésözön zúdulhat Farkas Flórián cigányügyi kormánybiztosra. A vádak szerint az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) elnökeként törvénysértő módon százmillió forintot költött „láthatatlan” választási kampányra, húszmillió körüli összeget árvízvédelemre. A hírek szerint emiatt Vajda László roma képviselő a héten feljelenti a már Orbán Viktor kormánybiztosaként tevékenykedő Farkast.

2015. november 14., 09:21

Vajda nem véletlenül csak most – tehát évekkel az állítólagos bűncselekmények elkövetése után – fordul a rendőrséghez. Korábban ugyanis Hegedüs István, az ORÖ jelenlegi elnöke – aki politikai szövetségese volt Farkas Flóriánnak – eddig nem engedett betekintést az önkormányzat elszámolásába. Információink szerint Hegedüs azért adta ki most a terhelő bizonyítékokat, mert nem kíván többé falazni Farkasnak. Nyilván fél attól, hogy a Hadházy Ákos LMP-s képviselő által feltárt milliárdos visszaélésekért is vele vitetik el a balhét, így inkább kiadja a dokumentumokat egykori barátjával együtt. Eddig egyébként három nyomozás is indult a Hadházy által átvilágított Híd a munka világába program luxuskiadásai ügyében. Parlamenti hírek szerint a legfőbb ügyész, Polt Péter Farkas Flórián mentelmi jogának kikérésére készül, az információt azonban az ügyészség a 168 Óra kérésére nem erősítette meg.

A jelenlegi összetételű roma önkormányzat vezetőinek első botrányos ténykedése az uniós milliárdokból végzett munkahelyteremtés volt. Az úgynevezett Híd a munka világába programra százmilliókat költöttek, de valójában egyetlen munkahelyet sem teremtettek. Ha a zsáknyi pénzt csak úgy, véletlenszerűen szétszórják a munka nélküli cigányok között, akkor legalább néhány szegény család megélhetését segítették volna.

A teljes cikket elolvashatja a 168 Óra legfrissebb számában.