Kevesebben akarják felrobbantani a magyar bíróságokat

Az utóbbi időben csökkent a bíróságokat érintő rendkívüli események száma, ezen belül a bombafenyegetések aránya is – mondta Balla Lajos, a Debreceni Ítélőtábla elnöke az M1 csütörtöki műsorában.

2017. május 18., 20:47

Közlése szerint míg 1999 és 2011 között háromszáz bombafenyegetés érte a bíróságokat, 2011 és 2017 között ez a szám százötven-százhatvan körül volt. Míg az első időszakban az összes rendkívül esemény negyven százalékát tették ki a bombafenyegetések, az utóbbi időben ez az arány húsz százalékra csökkent. Mérséklődött a rendkívüli események száma is.

A csökkenés hátterében Balla Lajos szerint az áll, hogy javult a felderítés sikeressége, és hogy ezek a cselekmények szigorú büntetést, a legtöbbször végrehajtandó szabadságvesztést vonnak maguk után. Továbbá jelentősen javultak az eszközök is, amelyek védik a bíróságok, a bíróságon dolgozók, valamint a civilek biztonságát – emelte ki. Hangsúlyozta: az utóbbi fejlesztésnek köszönhető, hogy az országszerte százötven bírósági épületet illetően – amelyekben évente hatmillió ember fordul meg – a biztonságot érintő események száma mindössze egy-kétszáz. A megfelelő beléptetőeszközök megléte komoly segítséget jelent, hiszen a bíróságok egyik fontos feladata a nyilvánosság biztosítása – tette hozzá.