Két rizikós munkakör
Pont azon a gyászos napon néztem el a BKV.hu oldalra, amikor több, mint háromszáz autóbuszt bénított meg a fagy. Az volt a célom, hogy összevessem, vajon milyen jegy- és bérletárak mellett futja a Brüsszel környéki közlekedési vállalatnak arra, hogy a használt buszait eladja a BKV-nak, és újakat vegyen helyettük.
A vidéki olvasók közül nem sokan ismerik ezeket a járműveket, amelyeket a BKV nemrégiben vásárolt. Bár kezdeti elromlásaikat szenzációként tárgyalta a sajtó, ahogy a hannoveri villamosokkal is így volt eleinte, ám az a helyzet, hogy ezek a nyugati levetett cuccok jók. Abszolút értelemben ugyan nem azok, de mindenképpen jobbak a mi keleti cuccainknál, amelyeket már rég le kellett volna selejteznünk. Jó példa erre ez a buszlefagyós nap, amikor nem mínusz 20-30 fok volt, hanem mindössze mínusz 5 fokos hidegben sikerült több száz régi jármű levegőrendszerének megbénulnia.
Az picit furcsa, hogy a BKV ezeket az enyhén kopott külsejű belga járműveket átfestés nélkül vette a nevére pár matricával. Ez a pesti embernek szokatlan kérem: egy busz lehet színes! (Remélem, ha majd a BKV-nak lesz pár tízmilliója új dizájnra is, kicsit átgondolják végre ezt a sötétkék-szürke rettenetet, amivel a világ legszebb buszait, és a világ legszebb városainak utcaképét is el lehetne csúfítani.) Ezekről a Van Hool buszokról süt a gazdagság: három méterenként átlag kettő kapaszkodó fityeg a magasban lévő csövekről.
Mert Belgiumban ezeket a buszokat olyan stílusú menetrend szerint használták, amely vélhetően nem 80 százalék környékére lőtte be a járatok kihasználtságát. Ezért a kapaszkodó-kérdésnek nincs jelentősége arrafelé.
A menetrendek szerkesztésekor négyzetméterenként négy vagy öt embert tekintenek 100 százaléknak. És ha a járat kihasználtsága 80-90 százalékos, akkor gyakorlatilag négyen állnak egy 100 x 100 centis négyzeten. Azaz mindenkinek jut 50 x 50 centi. A fránya utasok általában nem hajlandók egyenletesen eloszlani a járműben, arról nem is beszélve, hogy az alapterület eléggé kacifántos formájú és néhányuknál még csomag is van.
És a statisztika egy gonosz tudomány, mert az „átlagosan” négy utas, az néha hat, néha kettő. Mivel az utasok nem hajlandók Gauss-eloszlás szerint érkezni a megállókba, már csak azért sem, mert többségük csapatostól jön egy másik járművel. Így a nyolcvanszázalékos buszon a reggeli csúcsidőszakban egy test, egy lélek mindenki, együtt sírnak, együtt nevetnek, egyszerre lélegeznek. És ha nincs elég kapaszkodó, akkor együtt dőlnek fel fékezéskor. Arról pedig nem beszélnék, hogy az átlagolással eltüntetett utaslétszám-csúcsok miatt reggelente még mindig vannak olyan megállók a város külsőbb részein, ahol nem fér fel az ember a buszra.
Ezeknek a lemaradó embereknek a főváros vezetése nap mint nap felteszi a kérdést, például parkolódíj formájában, hogy miért nem járnak tömegközlekedéssel. A buszmegállókban álló, babakocsis kismamákról nem is beszélve, akik egymás után maradnak le a buszokról, mert esélyük sincs a feljutásra. Még jó, hogy az utóbbi időben kedvezményes bérlettel kompenzálják azt, hogy csúcsidőben a kínok kínja számukra az utazás.
Brüsszelben egy buszjegy 1,7 euró (azaz 270 forinttal kalkulálva 459 forint), amit megtoldanak még 30 centtel, ha a járművezetőtől akarja megvenni az ember, mert ezzel lassítja a jármű pörgését. Viszont, ha tízes csomagban veszünk jegyet, akkor már csak 1,23 eurót fizetünk egy útra, azaz 332 forintot. Vagyis alig többet a mi 320-unknál, ami 2009 februárjától lesz érvényes. Arrafelé egy havibérlet egy felnőtt számára 50 euró (13,5 ezer Ft), ami több, mint a mi 9800-unk, de rengeteg kedvezmény van, például a 12 év alattiak ingyen utaznak. Többnyire ülve, és semmiképp sem 300 ezer kilométert futott buszokkal, mert azokat már eladják.
A magyar jegyárak ne csapjanak be senkit, a számok megtévesztőek. Mi nem a jegyért fizetünk többet, hanem azzal, hogy a régi buszokat akkor is üzemeltetik, ha gazdaságtalan és balesetveszélyes; megtűrik a jegy nélküli utazást; sok járaton nincs fűtés télen, és átlagosan négyzetméterenként három-négy álló utas küzd az állva maradásért. De néha úgy tűnik, a bliccelőket talán nem is számolják bele ebbe.
Ezeken törtem a fejemet, miközben a BKV oldalán jártam. És azt láttam, hogy itt legalább vannak pozitívumok: a fontos dolgok nagyon kéznél vannak, a kevésbé fontosak pedig valahogy megtalálhatók.
Igaz, a menetrendet még mindig fejben kell kiszámolni minden egyes megállóhoz, ezt tényleg megoldhatnák már.
Viszont olyanokra is futja, hogy a járművek szignáljait az ember letölthesse a mobiljára csengőhangnak; üzenjünk a 7-es buszon megtetszett lánynak; a cég legújabb szolgáltatásaira felhívják a figyelmet. És igen, ott vannak a reagálások a sajtóban megjelent cikkekre, az elnök közleményei a botrányos végkielégítésekről; a sztrájk esetére érvényes szabályok, és még sorolhatnám. Egyszóval egy emberi gondolkodásmóddal felépített valami, ami néhány ponton kissé amatőr, de legalább látszik a jóra való törekvés.
A weblapon tett túrám végén megnéztem, hogy mostanság milyen állásokat kínálnak a BKV-nál. Csak két munkakört soroltak fel, a jogi igazgatót és a buszvezetőt. Nekem úgy tűnik, ezek manapság a legrizikósabb állások arrafelé. Főleg hidegben.
