Két lábbal taposott bele Lantos Gabriellába a fideszes média, kegyeletsértés miatt

Fideszes média: Lantos a kormányt hibáztatja a két gyermek haláláért.

2021. július 29., 19:10

Szerző:

Lantos Gabriella, az Új Világ Néppárt egészségpolitikusa három napja azt találta kiírni Facebook-oldalára, hogy „Tegnap a Balatonba fulladt egy testvérpár. Tizenévesek, pont, mint az Orbán kormány. Hogyhogy nem tudtak rendesen úszni? Mégis mire költötte a felelős magyar kormány azt a rengeteg sportra szánt TAO pénzt?”

Mandiner és a Hír TV is beleállt az ügybe és azt állították, hogy Lantos a kormányt hibáztatja a két tinédzser haláláért, sőt, azt is állították, hogy kegyeletsértést követett el. Lantos Gabriella azóta törölte is posztját. Ezek után Apáti Bence, a Magyar Nemzet újságírója azt mondta: Lantos elképesztő kegyeletsértést volt képes bemutatni. Azt mondja, hogy Lantos abban hibázott, hogy azt állította, a kormány csak stadionokra volt képes költeni, de azokban nem lehet megtanulni úszni. Apáti Bence azt mondja, pont az Orbán-kormány volt az, amelyik rengeteg uszodát építtetett, ráadásul 2013-ban rendelet született arról, hogy minden iskolában kötelező úszást oktatni. Apáti azt mondta, ha igaz lenne, amit Lantos állít, akkor is nehezebb lenne annál gusztustalanabb dolgot elképzelni, minthogy egy 13 és egy 17 éves gyermek fél nap bekövetkezett halálát próbálja politikai haszonszerzésre felhasználni.

Lantos Gabriella a történtek után elnézést kért a Facebook-oldalán. „Elnézést kérek. A testvérpár halálát okozó balatoni tragédia kapcsán írtam arról, hogy a magyar kormány az elmúlt 11 évben nem a tömegsporttal, a gyerekek úszásoktatásával, hanem stadionépítésekkel foglalkozott. Ezt az álláspontomat továbbra is fenntartva elfogadom a kritikát. Nem volt helyes e két dolgot egy posztban összekötni. A bírálatok hatására a posztot töröltem. A gyászoló családtól elnézést kérek. Nem először tévedtem életemben, képes vagyok tanulni belőle”.

Úgy folytatta, hogy a Mandiner és a 888 közlése után a bírálatokat és kritikát felváltotta a Fidesz csőcselék tombolása. „A mosdatlan szájú acsarkodók jól szervezett magánhadserege. A verbális pogrom végrehajtói. Mára megszállták a fizikai és a virtuális tereket. Szinte minden az övék”. Az ő Facebook-oldala viszont nem az övék, ezért feladva eddig elveit, szigorú moderálási szabályokat vezetett be.

„Ezen az oldalon nem fogják otthon érezni magukat az 500 szavas szókincsű anyázók. Ez az oldal megmarad az európai felvilágosodásban hívő polgároknak. Az érvelő véleménycserére vágyóknak. Azoknak, akik a sajátjuktól eltérő véleményeket és nézeteket nem üldözendő rendetlenségnek tekintik. Hanem magának a rendnek” – írta Facebook-oldalán Lantos Gabriella.

 

(Fotó: Merész Márton / 168.hu)

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.