Két évig csak busszal lehet Esztergomba utazni
Két nap múlva kezdődik az első vágányzár a Budapest-Esztergom vasútvonalon. 2014-re ígérik a pálya megújítását, amely után gyorsabb, kényelmes lesz az utazás.
Befejeződésükhöz közelednek az M0-ás felújítási és bővítési munkái az M6-os és M7-es közötti déli szektorában, július végére, augusztus elejére már kétszer három sávon lehet majd közlekedni az autóúton, amelyhez mindkét oldalon leálló részt is építenek – mondta a 180 percben Loppert Dániel, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) szóvivője.
A közúti és vasúti beruházásokat végző állami társaság munkatársa a budapesti körgyűrű 2003 óta csúszó nyugati és északi szakászának átadása kapcsán azt mondta, jelenleg az extrém terhelésnek kitett déli szektor bővítése a feladat. Az M0-ás főváros alatti szakaszának egy-egy sávján naponként 25 ezer jármű, köztük nagyon sok nehézgépjármű halad végig, amit már nem bír el a régi aszfalt - írja a
hirado.hu. Loppert Dániel a még hiányzó részek megépítéséről azt mondta, a nyugati és az északi szektor egyelőre az előkészítésnél tart. Pontosítani kell még néhány adatot, jelenleg a nagyon bonyolult, néhol sziklás terepre tervezett sztráda nyomvonala sem teljesen biztos – ha ez eldőlt, akkor kezdődhet meg a kivitelezés. A környék ráadásul sűrűn lakott, ezért ezen a területen a kisajátítás is mindig komoly problémát jelent – tette hozzá a szóvivő.A NIF munkatársa beszélt a Budapest és Esztergom közti vasút felújításáról is, amely az elővárosi közlekedés egyik legtöbb gonddal küszködő vonala. „Egy vágányról van szó, rengeteg lassú jellel, nagyon elhasználódott ott a pálya, miközben tizennégy-ezren használják. … Ez egy borzasztó állapotban lévő pálya” – tette hozzá Loppert Dániel.
A szóvivő elmondta, a felújítás során a pályát, részben az üzemi- és a személyi létesítményeket is rendbe tudják hozni. A munkálatok miatti első vágányzár június 16-án kezdődik, amelyet aztán szakaszosan máshol is bevezetnek. Problémás lesz tehát a közlekedés, az első vágányzár 2013-ig tart, de fönnakadásokra az azt követő évig számítani kell. A 2-es vonalon egyelőre Pilisvörösvár után állítják le a vonatforgalmat, ezen a szakaszon a MÁV-Start Zrt. feladata megszervezni a buszos közlekedést, a Volán részvételével.
A felújítás három szakaszban történik: Pilisvörösvár és Piliscsaba, Piliscsaba és Esztergom, valamint az Északi vasúti összekötő híd és Pilisvörösvár között. Utóbbi lesz az utolsó, amely 2014 közepéig készül el. A felújítást követően az 1 óra 40 perces menetidő körülbelül 1 órára csökken, és a reggeli csúcsidőben negyedóránként követhetik egymást a járatok. Ezzel kényelmesebb, gyorsabb lesz a közlekedés, addig azonban a beruházók az utazóközönség türelmét kérik – tette hozzá Loppert Dániel.
Ugyancsak átépítést végeznek a Budapest-Debrecen vonalon, ahol szintén fennakadások várhatóak, valamint a főváros és Békéscsaba közötti szakaszon is fejlesztések lesznek a nyáron – tette hozzá a 180 percben a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. szóvivője.