Megmenekült 342 fa a keszthelyi Balaton-parton

Mintegy háromszázötven fát tervezett kivágatni a keszthelyi önkormányzat a Balaton partján a városi parti zóna területeinek „strukturális és infrastrukturális fejlesztésére” hivatkozva. A kormányhivatal az utolsó pillanatban hozott döntést az ügyben.

2023. július 11., 20:55

Szerző:

A fakivágásra április óta kéznél volt az engedély, amit a keszthelyi hivatal összeférhetetlensége miatt a Zalakarosi Közös Önkormányzati Hivatal adott ki – írja a 24.hu. Pár perccel a határidő előtt megjött a Kormányhivatalnak a Balaton parton tervezett, 342 db fa kivágását engedélyező határozat megsemmisítéséről szóló döntése – közölte levélben a portál szerkesztőségével Weller-Jakus Tamás, a keszthelyi Kisvárosunkért Érdekvédelmi Egyesület elnöke.

A fakivágási engedélyről szóló határozatot korábban megtámadta a kormányhivatalnál a lokálpatrióta szervezet. A kormányhivatal keddi határozata a korábban kiadott engedélyt megsemmisítette, és a zalakarosi önkormányzati hivatalt új eljárás lefolytatására kötelezte.

A civilszervezet keddi közleményében üdvözölte a döntést.

Mint írták:

„egyesületünk fellebbezésére a felügyeleti szerv a több súlyos hibát tartalmazó, kisvárosunk Balaton partján 342 db fa kivágását engedélyező határozatot megsemmisítette, és új eljárás lefolytatására kötelezte! Az önkormányzat ugyanis társadalmi egyeztetés nélkül, törvényi előírás ellenére – népiesen sunyiban – akarta ezen dolgot engedélyeztetni úgy, hogy a 342 db fa kivágását igazán megindokolni nem nagyon tudták.... Fentiek mellett több súlyos eljárási hibát is tartalmazott a lefolytatott hatósági eljárás.

Arra kérünk mindenkit, hogy az új eljárásba, aki lelkén viseli kisvárosunk – Keszthely – Balaton partjának sorsát, minél többen mondjuk majd el véleményünket és álljunk ki érte, mert nem mindegy hogyan fog kinézni! Keszthely többet érdemel!”

(Kiemelt kép: a megmenekült balatoni fasor. Forrás: KÉVE Facebook-oldal)