Az apjával verekedő férfit szúrta meg egy tizenhárom éves fiú Sopronban

2020. július 25., 13:01

Szerző:

Péntek éjjel verekedett össze három ember Sopron-Tómalom egyik utcájában. A rendőrség szerint egy 38 éves siófoki és egy 49 éves soproni férfi szóváltást követően dulakodni kezdett, majd a siófoki férfi 13 éves fia egy multifunkciós szerszám pengéjével az apjával dulakodó embert többször megszúrta.

A megszúrt férfit kórházba vitték, a 13 éves fiút elfogták és gyanúsítottként hallgatták ki életveszélyt okozó testi sértés gyanúja miatt.

Tegnap 15:53

Nem várt megoldással rukkoltak elő az utasok Balatongyöröknél, amikor a MÁV vonata nem érkezett meg időben, úgy döntöttek, maguk alkotnak egy szerelvényt. A különös „embervonatról” készült fotók bejárták a közösségi médiát.

Májusban 83 %-ra nőtt a vonatok pontossága, ami arra utal, hogy a MÁV túl lehetett az év eleji csúcskudarcokon. A vasúttársaság menetrendszerűsége hónapok óta először mutatott javulást, de a pünkösdi káosz már most beárnyékolja az eredményt.

Varga Judit volt igazságügyi miniszter 15 hónap kemény tanulás után sikerrel szerzett államilag elismert asztalos bizonyítványt.