4 millió forintra vásárolgatott egy nő a kórházban haldokló keresztanyja bankkártyájáról, abban bízva, hogy idős rokona úgyis meghal

2020. június 7., 12:04

Szerző:

Egy 84 éves asszony május 1. és május 26. között kórházban volt, ezalatt a keresztlánya, a 60 éves M. Judit a nő lakásából elvette a bankkártyáját, mondván, az idős asszony távolléte alatt ne maradjon a lakásban őrizetlenül.

Amikor az idős nő hazatért a kórházból, visszakapta a bankkártyát, de a megérkező számlakivonatból kiderült, hogy időközben négymillió forint tűnt el a bankszámláról, ennyiért vásárolgattak és vettek fel pénzt róla.

Az is kiderült, hogy M. Judit férje, a 60 éves M. János a néni távolléte alatt a lakásból ellopta az idős asszony közel félmillió forint értékű elektromos kerékpárját.

A budapesti rendőrök június 3-án pestlőrinci házukban elfogták a házaspárt, és előállították őket. A nő elmondása szerint azért vásárolgatott a kártyával, mert azt gondolta, hogy keresztanyja a kórházban meg fog halni.

A nyomozók a kutatás során nem találták meg az ellopott elektromos kerékpárt, ezért a vagyonvisszaszerzés biztosítása érdekében lefoglalták M. János Infiniti S51 típusú autóját. Az V. kerületi nyomozók M. Juditot információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntett, M. Jánost lopás vétség miatt hallgatták ki gyanúsítottként. A házaspár szabadlábon védekezik. 

Nem várt megoldással rukkoltak elő az utasok Balatongyöröknél, amikor a MÁV vonata nem érkezett meg időben, úgy döntöttek, maguk alkotnak egy szerelvényt. A különös „embervonatról” készült fotók bejárták a közösségi médiát.

Májusban 83 %-ra nőtt a vonatok pontossága, ami arra utal, hogy a MÁV túl lehetett az év eleji csúcskudarcokon. A vasúttársaság menetrendszerűsége hónapok óta először mutatott javulást, de a pünkösdi káosz már most beárnyékolja az eredményt.

Varga Judit volt igazságügyi miniszter 15 hónap kemény tanulás után sikerrel szerzett államilag elismert asztalos bizonyítványt.