Kecskefej a Fidesz-irodán: újabb fordulat
Várhatóan becsületsértés büntette miatt áll a bíróság elé Gál Szabolcs, aki kecskefejet akasztott ki a soproni Fidesz-iroda ajtajára.
A rendőrség lezárta a Gál Szabolcs ellen - feljelentésre indított - garázdaság és egyéb bűncselekmények gyanúját felvető nyomozást. Meglátásuk szerint nem történt bűncselekmény, a rendzavarás szabálysértése azonban megvalósulni látszik. Így e vonatkozásban az ügy átkerül a bírósághoz, továbbá közegészségügyi szabálysértés miatt várhatóan az ÁNTSZ előtt indul eljárás. Az állati tetem, ez esetben a fej megsemmisítésére világos szabályok vannak, ezért is illetékes ebben a tisztiorvosi szolgálat - értesült a
nyugatmagyar.hu.A Fidesz helyi szervezete magánindítványként becsületsértés bűncselekménye miatt tett feljelentést a soproni városi bíróságon. Meglátásuk szerint egy párt irodájának ajtajára kiakasztott kecskefej nem fér bele a véleménynyilvánítás szabadságába. A tett ugyanis nem csupán egy adott politikai csoportot sértett meg, cselekménye szélesebb társadalmi értelemben jelenít meg lealacsonyító üzenetet. Egy ilyen jellegű állati tetem közszemlére helyezése és erkölcsi normák sajátos értelmezése alkalmas a lejáratásra, a becsület csorbítására.
Gál Szabolcs értetlenül áll a lezajlott események előtt. Meglátása szerint ezer sebből vérzik az ország, ˝ez a semmitmondó ügy˝ hatalmas energiákat kötött le. Nevetségesnek tartja, hogy a Fidesz még feljelentés kiegészítést is tett, valamint az ÁNTSZ előtt is feljelentette. "A bíróság elé állok és vállalom a tettemet, amit tudom, pénzbírság nélkül nem lehet elkerülni. Természetesen jogi képviselővel kívánok megjelenni, akit még keresek" – mondta a nyugatmagyar.hu-nak.