Újabb gondok jelentkeztek a János Kórházban, veszélyben a szívbetegek

Most a szívbetegek kerültek nehéz helyzetbe a már eddig is ezer sebből vérző intézmény ellátását érintően.

2023. december 24., 19:20

Szerző:

Felére csökkentették az ágyszámot a budapesti János Kórház kardiológiáján, így a jelenlegi helyzet szerint 2024 novemberéig nem tudja az osztály ellátni a II. kerületben élő szívbeteg embereket.

Az erről szóló dokumentumot Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő hozta nyilvánosságra, azzal a kommentárral, hogy a minimumfeltételek átmeneti és részleges hiánya miatt három másik kórházba irányítják a betegeket – vagyis ez további fennakadásokat okozhat az ellátásban – közölte a penzcentrum.hu.

„Gyorsan még az ünnepek előtt bejelentette az Észak-budai Szent János Centrumkórház Kardiológiai Osztálya, hogy a jövőben nem tudja ellátni a II. kerületi betegeket. Legalábbis 2024. november 30-ig a Kardiológiai Osztály a minimumfeltételek részleges- és átmeneti hiánya miatt nem tudja ellátni a II. kerületi lakosságot, a meglévő 36 fekvőbeteg ágyat 18-ra kénytelen csökkenteni. A Kardiológiai Osztály a honlapja szerint eredetileg 48 ággyal működött, ebből maradt 18 ágy.

Az Észak-budai Szent János Centrumkórház egy centrumkórház, azaz olyan irányítói jogkörökkel rendelkezik, mint egy megyei intézmény, mégsem tudja ellátnia feladatát. Vezetőjét a legutóbbi menesztési hullámmal nem rúgták ki, maradt az intézmény élén. További érdekesség, hogy az Excel táblák bajnoka a jelenlegi egészségügyért felelős államtitkár Takács Péter a Szent János Kórháznak volt főigazgatója” – írta közösségi oldalán dr. Kunetz Zsombor.

(Kiemelt kép: a Szent János Kórház. Forrás: a kórház hivatalos weboldala)

Az természetes, ha az energiaszintünk fenntartása érdekében időnként jelez a testünk, hogy ideje pótolnunk az elégetett energiát. Ám ha a farkasétvágy sokszor eluralkodik rajtunk, az több állapot és betegség tünete is lehet.