Túl a normalitáson – Feszültségoldás a karanténban, tragikus végkifejlettel

Először is van a bizonytalanságfaktor. Eleinte nem sokat lehetett tudni a vírusról, és hát a rémisztő olaszországi képek sem voltak megnyugtatók. A vírustól való félelem megtoldva a munkahely elvesztésétől való rettegéssel, ez együtt veszélyes gyúanyag lehet. Automatikussá válhatnak a személyközi konfliktusok, miközben a stressz levezetésére szűkülnek a lehetőségek.

– Börtönszituáció alakul ki, mivel a bezártság nem önkéntes, ezáltal nem a megszokott módon vezetődik le az agresszió.

Ebből lesz az erőszakspirál: erősödik az agresszió, amit nem lehet oldani, így tovább nő a belső feszültség, és egyre veszélyesebbé válik, ha végül robban – mondja Lányi Gusztáv szociálpszichológus.

És ha már börtön, Végh József kriminálpszichológus hosszan tudna mesélni. Tizenhét évig dolgozott börtönben, ott tapasztalta meg, hogy az erőszak vagy akár az önbántalmazás olyan, mint a drog, újra és újra kell az arra hajlamosaknak a megnyugváshoz.

Az egyik elítélt állandóan megverette magát.

Mindenkitől kiprovokálta a verést, a smasszerektől és a társaitól is, ám sosem tett feljelentést.

Fel sem merült, ugyanis ő így vezette le a felgyülemlett feszültséget. Először jött a fájdalom, utána a megbékélés. Mármint az ő számára.

Mert abban egyetértenek a szakemberek, hogy az úgynevezett normális emberek megtalálják a társadalmilag elfogadott módjait a stresszlevezetésnek. Elmennek futni, edzeni, kieresztik a gőzt másképp, és noha karantén idején a szokványos levezetési formák is nehezítettek, azért a verbális agresszión túl – szerencsére! – a nagy többség nem megy.

És hogy másoknál miért indul be az erőszakos reakció? Nyilván többtényezős kérdés ez. Lányi a Deák téri eset kapcsán emlékeztet: mindkét társaság különleges alkalomból gyűlt össze, hiszen az elkövető és az áldozat is születésnapot ünnepelt. Fokozott lelkiállapotban lehettek tehát. Lányok is voltak az egyik társaságban, vagyis ott volt a szexuális indíttatás is. A stressz mindannyiukból ugyanúgy bukott ki, belekötöttek egymásba. Persze alapesetben még ez a verbális agresszió és párkapcsolati rivalizálás sem torkollik szükségszerűen tragédiába. A levezetetlen stressz telítődött, robbant, és indulati bűncselekmény lett belőle.

Helyszínelők a budapesti Deák téren történt kettős gyilkosság után

Fotó: Mihádák Zoltán

Emellett, Lányi szavaival élve, generációs jelenségről is szó van. Némely tizenévesnél felborultak a hagyományos tekintélyelvek. Ez látszik akkor is, amikor arról hallunk, hogy tanárt bántalmaztak a diákok. Ha nincs társadalmi vagy családi norma, amelyet elsajátíthatnának, akkor a feszültségek sem konvencionális módon oldódnak.

Cikkeztek arról is, hogy a Deák téri gyilkos fiatal társaságában burjánzott az erőszakkultusz.

Az, hogy kés nélkül el sem indulnak otthonról, náluk egyfajta férfiassági minimum.

– Már-már rituális eszköz volt a kés, nem is akármilyenek voltak náluk. Ezekkel gyakoroltak – hangsúlyozza Lányi. – Amivel a Deák téri elkövető ölt, nem bugylibicska volt, nem szalonnázásra járnak ilyennel. Mondhatni, maszkulin kellékről van szó, amely mindazonáltal nem azért volt náluk, hogy gyilkossághoz használják.

Végh József újabb börtöntörténetének főszereplője Ernő, aki az egyik csoportos foglalkozáson panaszkodott, hogy valahányszor elmegy szórakozni, mindig balhéba keveredik. Hamar kiderült, hogy miért.

Először is: Ernő mindig úgy indult bele az éjszakába, hogy előtte „felkészült”, vagyis magához vette a bicskát és a bokszert, és lehúzott két felest, hogy bátrabb legyen.

Innen már nem volt nehéz összerakni a képet, de hogy az utolsó mozaik is a helyére kerüljön, Végh megkérte Ernőt: menjen ki a szobából és jöjjön vissza, de úgy, mintha épp belépne a szórakozóhelyre. És akkor Végh Józsefet idézem: kinyílt a bicska mindenki zsebében, annyira provokatív volt a belépése. Így vezette le a feszültséget. Minden egyes alkalommal addig kötekedett, amíg balhé nem lett belőle. És akkor végre kiereszthette a gőzt, és megnyugodott.

Másik példa: a kóterben megszólította a szakembert egy rab, és boldogan újságolta, hogy levelet kapott a leendő anyósától.

– És mi van benne? – kérdezte Végh.

– Hát az, hogy most, hogy lassan letöltöm az első börtönbüntetésemet, elvehetem a lányát! – újságolta az elítélt felcsillanó szemmel.

Teljesítette az elvárást, a menyasszony családjának szemében igazi férfi lett. Mintha csak azt mondták volna, hogy menjen el katonának, és majd akkor látják szívesen a családban, ha már leszerelt.

És van még valami. A közösséghez tartozás lételem, olyan alapvetés, mint a levegővétel. Az elismerés záloga, márpedig elismerés nélkül nem lehet élni. És hát sajnos van, aki rossz közösségben kapja meg az elismerést. A Deák téri gyilkosról írták, hogy az egyik bandatagnak is akart imponálni a késeléssel.

Eszembe jutott egy jó néhány hónapos eset. A COVID-ról még nem is hallottunk akkoriban, az amúgy is állandóan pattanásig feszült pesti légkört nem súlyosbította félelemérzet és szorongás. Zötykölődtünk a tömött villamoson. Alacsony, nyeszlett, ám széttetovált tinédzser próbálta belőni a megfelelő hangerőt – még beszélgetésnek tűnjön, de azért elég hangos legyen –, hogy mindenki rá figyeljen. Hamar célt ért, és azt ecsetelte, mit ecsetelte? Inkább hencegte fennhangon, hogy nemrég szabadult, miután ismét megkéselt valakit. Aztán részletes, bennfentes leírást adott a Gyorskocsi utcáról, hogy kétség se férhessen az elmondottakhoz.

Másik kérdés – és most már Dessewffy Tibor szociológust idézem –, hogy

kik azok a politikai vállalkozók, akik a járványkezelés miatti megnövekedett szorongásszintet kihasználják.

– Februárban Magyarországon még nem volt napirenden a koronavírus, amikor Orbán elkezdte ezt a vonalat építgetni az úgynevezett börtönbiznisz (milyen ocsmány szó!) kapcsán indított pereknél – mondja Dessewffy. – Akkoriban robbant ki a gyöngyöspatai ügy is. Nem kellett hozzá nagy jóstehetség, hogy lássuk: most majd újra elő fog jönni az erőszakos retorika. És tényleg: militarizált őrséget akar az iskolákba, lőteret az iskolák mellé. Félelmet gerjeszt, hogy aztán erre a gerjesztett félelemre a központi hatalom „megoldást” nyújtson. Egyfelől. Másfelől ott van a Mi Hazánk, amely látszólag nem a kormány irányítása alá tartozó szervezet, és amely felszínre segíti a szélsőjobboldali indulatokat.

Közhely, de igaz: amikor jön egy nagyobb válság, mindig kileng az inga. Mint szeptember 11. után, amikor felfüggesztettek bizonyos alkotmányos jogokat, és alapvető személyiségi és adatvédelmi jogokba avatkoztak be a válságra hivatkozva. Dessewffy figyelmeztet: az inga sosem leng vissza a kiinduló helyzetbe. Merthogy ezeket a krízishelyzeteket általában a kormányok, no pláne az Orbán-kormány, előszeretettel használják arra, hogy a válságkezelés után ne lehessen teljes a visszarendeződés.

Pedig lélektani szempontból már visszatértünk a normális kerékvágásba: amint vége lett a kijárási korlátozásnak, a teraszok, az üzletek megteltek, csakúgy, mint annak előtte. Már nyoma sincs a félelemnek. Azonban ami a jogainkat illeti, félő, hogy már sosem lesz minden ugyanolyan, mint a járvány előtt volt. Pedig a helyzet már akkor sem volt rózsás.