Karácsony törvényben kötelezné Orbánt a vitára, a Fidesz szerint inkább Sorost küldje
Az MSZP-Párbeszéd szövetség közös sajtótájékoztatót tartott a Budapesti Corvinus Egyetem főépülete előtt. Karácsony Gergely, az MSZP és a Párbeszéd közös miniszterelnök-jelöltje szerint történelmi jelentőségű lesz az április országgyűlési választás, el fog dőlni, hogy milyen irányba megy az ország. Ahhoz, hogy a választók bölcs döntést tudjanak hozni, pontosan tudniuk kellene, hogy milyen alternatívák állnak egymással szemben.
– A demokrácia lényege, hogy vitatkozunk egymással, hogy elfogadjuk egymást. Olyan politikai szereplők, akik vitatkoznak azon, hogy mi a legjobb az országnak. Nincsen demokrácia vita nélkül
– mondta Karácsony.
Azért a Corvinus előtt tartották a sajtótájékoztatót, mert 1998-ban az egyetem volt a helyszíne az első magyarországi miniszterelnök-jelölti vitának Horn Gyula és Orbán Viktor között. Utána még kettőt rendeztek, 2002-ben Medgyessy Péterrel, 2006-ban Gyurcsány Ferenccel állt ki a jelenlegi kormányfő. Karácsony szerint egyre kevesebb az értelmes vita a magyar közéletben.
– Elbeszélünk egymás mellett, és akinek nagyobb a hangereje, mert több óriásplakátja van, az gátlástalanul hazudott, mert nem kell szembesülnie az ellenérvekkel – mondta az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelölte, majd így folytatta.
– Ha a miniszterelnök úgy érezheti, hogy megkerülheti a nyilvánosságot, akkor törvénnyel szeretnénk kikényszeríteni a vitát. Ezért törvénymódosítást kezdeményezünk annak érdekében, hogy a törvény erejével kötelezzék a feleket arra, hogy becsüljék meg egymást, a választókat és a magyar demokráciát. Mondják el, hogy miben értenek egyet, és miben különbözik a véleményük.
Olyan törvénycsomagot terjesztenek az Országgyűlés elé, amely kimondja, hogy a pártoknak szakpolitikai vitákat kell folytatniuk, a pártvezetőknek kell vitatkozniuk, és a választás előtti pénteken a két legesélyesebb miniszterelnök-jelölt ütköztesse a véleményét. A vitáknak ki kell terjedniük az oktatás, az egészségügy és a korrupció témájára. Karácsony készen áll a vitára.
Molnár Gyula, az MSZP elnöke elmondta, hogy a holnapi napot tekintik a kampány nyitásának, és minden technikai kérdést lezárnak a választással kapcsolatban a szombati kongresszuson. Bemutatják, hogy mit gondolnak egy igazságos európai országnak. Az elnök szerint nagy valószínűséggel meg tud történni a kormányváltás, az MSZP-Párbeszéd szövetsége jelenti a valódi kihívást a jelenlegi kormánypártokra nézve. Minden felmérés azt mutatja ugyanis, hogy Karácsony Gergely a legnépszerűbb magyar politikus.
A Fidesz a bejelentésre közleményben reagált, amely így hangzik:
„Karácsony Gergely inkább a gazdáját, Soros Györgyöt küldje vitára. Karácsonyról kiderült, hogy Soros emberei veszik körül, tanácsadó testületének kétharmada valamilyen módon kapcsolódik a Soros alapítványhoz, illetve a Soros-hálózathoz. Soros célja pedig az, hogy bevándorlóországgá változtassa Magyarországot is.”
Ez azt jelenti, hogy a miniszterelnök továbbra sem hajlandó nyilvános vitára kiállni valamelyik választási ellenfelével, ha viszont mégis megtenné, akkor az ellenfele inkább a Fidesz által első számú közellenségnek nyilvánított, több plakátkampányban is démonizált Soros György legyen.