Karácsony Gergely: viselje Antall József nevét a ferihegyi gyorsforgalmi út
Karácsony Gergely főpolgármester kezdeményezi, hogy Antall Józsefnek, a rendszerváltás utáni szabad Magyarország első miniszterelnökének a nevét viselje a Liszt Ferenc repülőtérre vezető út.
A főpolgármester kedden a Facebook-oldalán emlékeztetett: Antall József 30 éve, 1993. december 12-én hunyt el. Azt írta: ahogyan Antall József az eskütétele utáni beszédében megjósolta, minden akaraterejére és hitére szükség volt, hogy az országot átvezesse a diktatúrából a demokráciába, a tervgazdaságból a piacgazdaságba, a népköztársaságból a köztársaságba, a keleti blokkból az euroatlanti szövetségi rendszer felé.
Karácsony Gergely hangsúlyozta: alighanem sok vitájuk lett volna politikusként, „de a történelem ítélete egyértelmű”, Antall József „felelősségvállalása, tisztessége, demokratikus elkötelezettsége és erkölcsi tartása példa ma, és az lesz a jövőben is", ezt pedig a nemzet nem hagyhatja figyelmen kívül. Budapesten neveztek el közterületet a köztársaság első elnökéről, „úgy helyes, hogy az első kormányfőről is legyen”. Ezért kezdeményezi, hogy a főváros egyik legfontosabb útja, a Liszt Ferenc repülőtérre vezető út Antall József nevét viselje a jövőben – írta a főpolgármester a közösségi oldalán.
(Kiemelt kép: Parlament, az Országgyűlés ülése. Előtérben Göncz Árpád, Sólyom László, Szentágothai János. Középen áll Antall József miniszterelnök, tőle jobbra Balsai István és Salamon László, mögöttük állva tapsol Csóti György, tőle balra Antall József mögött Zétényi Zsolt, 1990. Fotó: Szalay Zoltán / Fortepan)