Egy testvérpár 89 tő cannabist termesztett Ibrányban

2020. augusztus 29., 11:37

Szerző:

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztálya és a Nyíregyházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya kábítószer birtoklása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást L. A. 31 éves nyíregyházi és L. I. 35 éves napkori lakosok ellen - írja a police.hu. 

A nyomozók 2020. augusztus 27-én tartottak kutatást a testvérpárhoz köthető napkori és ibrányi ingatlanokban, ahol a két helyszínen összesen 89 tő különböző fejlettségű cannabis növényt és a termesztésükhöz szükséges eszközöket foglaltak le.

 

A rendőrök a 35 éves férfit és a 31 éves nőt a rendőrkapitányságra előállították és gyanúsítottként kihallgatták. A bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható testvérpár mindkét tagja beismerte tettét, és elmondták, hogy a kábítószert saját, illetve családtagjaik fogyasztására termesztették.

Nem várt megoldással rukkoltak elő az utasok Balatongyöröknél, amikor a MÁV vonata nem érkezett meg időben, úgy döntöttek, maguk alkotnak egy szerelvényt. A különös „embervonatról” készült fotók bejárták a közösségi médiát.

Májusban 83 %-ra nőtt a vonatok pontossága, ami arra utal, hogy a MÁV túl lehetett az év eleji csúcskudarcokon. A vasúttársaság menetrendszerűsége hónapok óta először mutatott javulást, de a pünkösdi káosz már most beárnyékolja az eredményt.

Varga Judit volt igazságügyi miniszter 15 hónap kemény tanulás után sikerrel szerzett államilag elismert asztalos bizonyítványt.