Elhunyt Kamuti László tőrvívó

2020. augusztus 27., 14:10

Szerző:

 

Nyolcvanéves korában elhunyt Kamuti László csapatban négyszeres világbajnoki ezüstérmes tőrvívó.

 

A sportember súlyos betegség után, csütörtök hajnalban bekövetkezett haláláról bátyja, Kamuti Jenő, a Nemzet Sportolója, a Magyar és a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke tájékoztatta a Magyar Olimpiai Bizottságot (MOB) és a sportági szövetséget (MVSZ), írja az MTI.

Az 1940-ben született Kamuti László a BVSC-ben vívott, ahol a legendás Bay Béla volt a mestere - emlékeztet rá a MOB és az MVSZ honlapja. Négy olimpián vett részt, 1960-ban és 1972-ben negyedik, 1968-ban ötödik, 1964-ben pedig hetedik volt a tőrcsapattal. Világbajnokságokon a magyar csapat tagjaként négyszer állhatott a dobogó második fokára, egyéniben négyszeres, csapatban hatszoros magyar bajnok volt.

Pályafutása után sportvezetőként dolgozott. Előbb a Magyar Vívó Szövetség szakfelügyelőjeként, majd nyugdíjba meneteléig a BVSC szakosztály-vezetőjeként tevékenykedett.

"Laci mindig, mindenben a társam volt, mindenben segített nekem - mondta Kamuti Jenő a hunfencing.hu oldalnak. - Nagyon sokszor fordult elő pályafutásunk során, hogy háttérbe szorította magát azért, hogy nekem jobb legyen. Csodálatos testvérem volt. Az életet kissé másként szemlélte, mint én. Talán kevésbé volt diplomatikus, számára inkább fehérek vagy feketék voltak a dolgok. Ugyanakkor nála becsületesebb embert nem ismertem."

A Magyar Vívó Szövetség Kamuti Lászlót saját halottjának tekinti. (MTI)

 

 

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.