Kádár-kockákból épülhetnek az Orbán-kockák: Ingyenes tervrajzokat kapnak az építkező családok

Már negyven mintaterv közül lehet választani – közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter. 

2021. március 19., 11:30

Szerző:

Novák Katalin a Facebookon közzétett videóban azt mondta: egyre több család építkezik vagy vásárol ingatlant, amelyet utána át szeretne alakítani. Az ehhez szükséges tervezéshez szakértelem kell, a terveket pedig drága elkészíttetni, ezért a Lechner Tudásközpont szakemberei ingyenesen letölthető mintaterveket készítettek a tervezési folyamat megkönnyítésére.

A www.mintatervkatalogus.hu honlapon jelenleg negyven tervből lehet választani, de a jövőben mintegy száz lesz elérhető – tette hozzá. Kolossa József, a Lechner Tudásközpont ügyvezetője elmondta: a katalógus célja a Magyar falu programhoz kapcsolódóan a lakossági építkezések támogatása és a magyar vidék épített környezete minőségének javítása. 

A honlapról letölthető tervek építészeti minősége kiváló, műszakilag ellenőrzöttek és gazdaságosan megvalósíthatók. A tervek új épületek építéséhez és kockaházak átalakításához nyújtanak segítséget – ismertette. Közölte azt is: a megfelelő terv kiválasztása után ki kell tölteni a honlapon elérhető felhasználási szerződést, azt el kell juttatni a Lechner Tudásközpontnak. A terv részletes műszaki dokumentációjának letöltésére a szerződés megkötése után van lehetőség – jelezte.

A g7 korábban azt írta a már 2015 óta pedzegetett tervről, hogy a katalógus összeállításának legfőbb szempontja a „nemzeti jelleg”. Az Orbán-kabinet még 2015-ben hozott határozatot arról, hogy a lakossági építkezések támogatása és az épített környezet minőségének növelése érdekében tájegységi karaktereket hordozó Nemzeti Mintaterv Katalógust dolgozzanak ki. A házépítők segítésén túl nem titkoltan szemléletformáló szerepet is szánnak a katalógusnak.

A kormány szerint most ismét eljött a pillanat, hogy a gazdasági, technológiai, társadalmi és településkép-formálás kapcsán támasztott elvárásaik alapján „újabb 50 évre definiálják az ország és a települések arculatát” méghozzá úgy, hogy „biztosítsák a korszakra jellemző családmodellek számára a szükséges életteret és a lehetőséget a magyar családok gyarapodásához”. Mint azt a lap írja, építészkörökben korábban nem csekély ellenérzést váltott ki az is, hogy a bírálatnál a „nemzeti karakter” megelőzte a technológiai és fenntarthatósági szempontokat.

 (Kiemelt kép: NMTK – Nemzeti Mintaterv Katalógus 2021)

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.