Juhász Péter volt élettársa is megszólalt
A bántalmazott nők jogvédő egyesülete, a Patent Facebook-oldalán jelent meg Juhász Péter volt élettársának közleménye. Ebben a nő azt írja, az események kényszerítik arra, hogy megszólaljon, egyébként nem tenné.
Két napja a Bors közölt „leleplező” cikket Juhász Péterről, az Együtt elnökéről. A cikk azt állította, hogy Juhász éveken keresztül verbálisan bántalmazta, érzelmileg zsarolta és pszichés nyomás alatt tartotta volt feleségét, majd benyugtatózva napokra egy lakásba bezárva tartotta a nőt, sőt, meg is verte.
A portál peranyagokra is hivatkozik, amik már bíróságon vannak – ezeket egyelőre nem tudni, hogyan is szerezték meg. A Bors után az Origo is rárepült a témára, vasárnap már ott jelent meg, hogy a Tények megszerezte a periratokat, és az esti adásban ismertetik is azt.
A volt élettárs a mostani közleményében azt mondja, teljes értetlenséggel áll az előtt a tény előtt, hogy a gyermek elhelyezési, valamint a gyámhivatal előtt folyó ügy iratanyaga akaratán kívül nyilvánosságra került. – Ettől az eljárástól jómagam teljes mértékben elhatárolódom – áll a szövegben.
Azt is hozzáteszi azonban, hogy visszautasítja „Juhász Péter azon valótlan állításait", amelyeket az internetes bejegyzéseiben fogalmazott meg vele szemben. „Ezen állítások tételes cáfolata a bírósági és hatósági eljárások során megtörtént.