Jövedelmi listák: minden marad a régiben?
Nem elsősorban a bérek nagyságával van baj az állami cégek vezetőinek járó juttatásoknál, bár néhol azok is indokolatlanul magasak. A fő baj a kiegészítő jövedelmek rendszere, amely a nyilvánosságra hozott információk szerint csak elvétve kötődik a hatékony és eredményes gazdálkodáshoz. Ez így a magánszférában elképzelhetetlen lenne.
Az állami és önkormányzati cégek vezetői jövedelmeinek közzététele a nyilvánosság nagy sikerének tekinthető, legfeljebb az támaszt némi kételyt, miért csak most tették közzé az adatokat, miközben a sajtó ezt már hosszú évek óta szorgalmazza. Az erről szóló bírói döntés helyesen szögezi le, hogy közpénzek felhasználásáról van szó, ezért titkolózni nem lehet, tehát az adófizetőknek jogukban áll informálódni. Viszont ha ebből indulunk ki, az összes cég valamennyi szerződését nyilvánossá lehetne tenni, hiszen azok esetében is közpénzek mozognak. Erről egyelőre szó sem esik, pedig az igazán nagy pénzek ott forognak, s ha valóban transzparenssé akarjuk tenni a cégeket, teríteni kellene az összes kártyát. Ez persze már túlkapás lenne, és a közvélemény is fogékonyabb a bérként kapott milliók hírére, mint az esetleg milliárdokról szóló szerződések bonyolult hátterére.
A most közzétett jövedelmi listákon van is mit csámcsogni. Az emberek többségét elsősorban a havi átlagfizetést több mint tízszeresen meghaladó bérek döbbentik meg. Bár a felháborodás érthető, az adatokat elemezve arra az eredményre juthatunk, hogy a cégek többségénél az alapbérek a hasonló ágazati fizetésekhez képest nem kirívóan magasak. Nem tetszik ugyan nekünk, de a banki, befektetési és pénzügyi szférában természetesnek számítanak a többmilliós havi bérek, így természetes, hogy az állami listák élén az ezen a területen dolgozó vezetők állnak, jellemzően három millió forinton felüli vagy ahhoz közeli alappal. Még az is érthető, hogy közülük is kiemelkednek a Nemzeti Bank irányítói – az elnök havi nyolcmilliós fixe tényleg szép summa –, a jegybankok vezetőit mindenhol jól fizetik, az amerikai FED elnöke például jóval többet keres, mint Obama.
Még az sem meglepő, hogy közvetlenül a pénzügyérek után az állami fejlesztéseket irányítók következnek, bár itt már az autópálya kezelő és az infrastrukturális ügyeket irányító cégvezérek csaknem hárommilliós bére kissé magasnak tűnik. Ugyanez a helyzet a Kopint-Datorg gazdaságelemző cég vezetőjének több mint kétmilliós alapbérével is, miközben a legnagyobb állami vállalatmamutok, a MÁV, a Posta, az MVM stb. vezérei ennél nem sokkal többet kapnak. Az utánuk következő cégeknél jellemzően 1-1,5 millió körüli alapra számíthat a főnök, ez a reálgazdaság viszonyaihoz képest nem elrugaszkodott összeg.
Előszeretettel hangoztatott érv, hogy az állami és önkormányzati cégek vezetői jövedelmei a magánszféra juttatásait követik, hogy versenyképesek legyenek és ezzel jó szakembereket szerezhessenek. Ez jól hangzik, de sajnos így nem igaz. A döntő különbség a két terület jövedelmi rendszere között nem az alapbéreknél, hanem az egyéb juttatások meghatározásánál van. A közzétett listákból kiderül, hogy a közpénzekből gazdálkodóknál az első számú vezetők átlagosan 80-100 százalékos prémiumot kapnak, de még a középvezetők is legalább 50-et. Ráadásul ezt az általános gyakorlat szerint automatikusan kapják, azaz lényegében alapbérnek számít, csak szemérmességből nem úgy hívják.
