John Lukacs: „Nem szabad az oroszok felé sündörögni”

Úgy látja, Orbán még 1989 előtt is, valahogy idegenkedett az úgynevezett „Nyugattól”, Nyugat-Európától és Angliától. „De most választóvonalhoz érkezett. Nemigen értek egyet azokkal, akik a paksi megállapodás gazdasági következményeiről beszélnek, spekulálnak. Olcsóbb lesz-e az áram vagy drágább tíz év múlva, mire a beruházás (ha egyáltalán) elkészül? Drága magyarjaim, ezt nem tudhatjuk, de ha tudnánk is, ez lényegtelen. A kutya farka alá való. Egy ország lényege, sorsa, jelleme nem gazdasági részlet. Egy ország lényegét az teszi, hogy kik vagyunk, hova tartozunk” – írja a

John Lukacs szerint a nyugati országok sokszor semmit vagy keveset tettek értünk. De mégis, amikor a magyarság vezetői néha a „Keletet” választották, az majdnem mindig katasztrofálisnak bizonyult. „A Magyarországot letipró zsarnokság eredője és lényege a közelmúltban sem a kommunizmus volt, hanem az orosz megszállás. A szörnyű második világháború végén a nagy Churchill, aki már tudta, hogy az oroszok foglalják el egész Magyarországot, ismételten elmondta Rooseveltnek (sajnos hiába), hogy Magyarország nem Kelet-, hanem Közép-Európához tartozik. A magyarság tömegei a Keletet vetették el 1956-ban és 1989-ben is” – írja.

„Mit várhattunk, milyen jutalmat egy nagyorosz birodalomtól? Semmit. Széchenyi, Kossuth előre látták ezt. Az oroszokat el kell ismerni és tisztelni kell őket, mint azt távoli rokonaink, a bölcs finnek teszik. De mi nem az oroszokhoz tartozunk. A hozzájuk való alkalmazkodásunk sosem állhat törekvéseink központjában. Tiszteljük vívmányaikat, nagy művészeiket. De a magyar szellem, a magyar értelem, a magyar művészet és műveltség lélegzete nyugati. Nem orosz, de még csak nem is amerikai. Aki hozzánk szól, az – minden nagyságuk dacára – nem annyira Tolsztoj vagy Dosztojevszkij, hanem egy Dante, egy Shakespeare, egy Pascal, egy Goethe, egy Tocqueville. A Nyugat gyakran volt a keresztünk, de vállalnunk kell, mert az a csillagunk is. Becsüljük nagyorosz szomszédainkat, de nem szabad hozzájuk alkalmazkodnunk, odafelé sündörögni, mert az talán végleges teher lehet hosszú időre és a magyarság kárára válik. 1989 óta mi vagyunk a felelősek mindazért, amit mi választunk, amit teszünk, amit gondolunk. A magyar jellem és szellem nem lehet keleti. Pax Vobiscum! Ezek a régi latin mise utolsó szavai: Menjetek békében! De most Pax Nobis! Béke legyen a miénk!” – zárul a levél.