Emiatt is ugrik a jogosítvány, de sokan nem is tudnak róla

Még a jogosítvány is veszélybe kerülhet, ha valaki nem tartja be ezt a szabályt.

2025. március 24., 13:59

Szerző:

Meglepő lehet, de nem csak az autóvezetés közben elkövetett szabálytalanságok miatt vonhatják be a jogosítványt – hívta fel a figyelmet a TotalCar.

A KRESZ ismerete nélkülözhetetlen az autóvezetéshez, és az sem lehet teljesen nyugodt, akinek már évtizedek óta megvan a jogosítványa, ugyanis mint arról a 168.hu is beszámolt, megkezdődött a közlekedési szabályzat felülvizsgálata. Több munkacsoport is azon dolgozik, hogy modernizálják a szabályzatot annak érdekében, hogy az illeszkedjen a jelenlegi szokásokhoz és járműtípusokhoz.

Kiderült, hogy gyakorlatilag minden közlekedőnek meg kell ismerkednie a tervezett módosításokkal, ugyanis a KRESZ számos alapszabályát is átírnák. Ezek közé tartozik többek között a követési távolság meghatározása, de nem csak az autók esetében vezetnek be újdonságokat: a villamosok esetében is új sebességhatárokat határoznának meg, és egyes szabályok a gyalogosokra, a biciklisekre és az e-rolleresekre is vonatkoznak majd. Ez utóbbi esetben már most is érvényben van egy jogszabály, amelyre kevesen gondolnak, ám annál nagyobb bosszúságot okozhat a szabálytalanság miatt kiszabott büntetés.

Egyetlen meggondolatlan döntésnek a jogosítvány lehet az ára

Mára hazánkban is elterjedt közlekedési eszköznek számítanak az elektromos rollerek, amelyek nem sokban emlékeztetnek a klasszikus, lábbal hajtható rollerekre. Ezek az eszközök típustól függően akár egy-egy biciklivel is felveszik a versenyt, és másfél másodperces gyorsulási idejükkel egyáltalán nem számítanak veszélytelen eszközöknek.

Budapesten is sokan használják ezeket, nem véletlenül, hiszen kétségtelen, hogy remek alternatívát kínálnak a legforgalmasabb időszakokban a dugók elkerülésére. Csakhogy sokan a késő esti órákban is ezekkel közlekednek, amit könnyedén meg is tehetnek a központi útvonalakon elhelyezett bérelhető elektromos rollereknek köszönhetően.

Bár ma már a legtöbb applikáció, amely lehetővé teszi a bérelhető e-rollerek indítását, már az első pillanatban figyelmeztet, hogy ittasan senki ne indítsa el a járművet, ezt mégis sokan megteszik. A TotalCar beszámolója szerint az elmúlt időszakban két esetben is intézkedniük kellett a rendőröknek Zalaegerszegen. Az egyik esetben egy férfi olyan nagy mennyiségű alkoholt fogyasztott, hogy az elektromos roller vezetése közben nem tudta felmérni annak sebességét, elesett és megsérült. A másik esetben az tűnt fel a hatóságoknak, hogy egy férfi világítás nélküli elektromos rollerrel közlekedik, és amikor megpróbálták megállítani, a férfi elmenekült a rendőrök elől.

Bár sokan nincsenek tisztában vele, de fontos tudni, hogy az elektromos rollereket sem lehet ittas állapotban használni, és akár a B kategóriás jogosítványt is elvehetik ezért, annak ellenére is, hogy arra az elektromos roller vezetéséhez nincs szükség. A hatóságok az e-rollerek ittas vezetéséért ugyanolyan szankciókat alkalmazhatnak, mint egy gépjármű esetében. A fenti esetekben 100 és 200 ezer forint közötti pénzbírsággal sújtották az elkövetőket, valamint a jogosítványukat is bevonták 4, illetve 5 hónapra.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Pixabay)