Játék a vonal mentén

A portugál Rui Tavares 2009 óta az Európai Parlament tagja. Most akaratlanul meglepő show-karriert csinált Budapesten. Fotója a budapesti Nemzeti Színházban a színpadkép része. Ő szimbolizálja az ellenséges külföldet, amely igába akarja hajtani Magyarországot. Hogyan fordulhat ez elő?

Az Európai Zöldek blokkjában pártonkívüliként helyet foglaló Tavares koordinálta azt a Magyarországot bíráló jelentést, amelyet ez év júliusában fogadott el az Európai Parlament. A jelentés követeli, hogy Magyarország tartsa be a demokratikus alapelveket, hogy Orbán Viktor jobboldali-nemzeti kormánya hagyjon fel az igazságszolgáltatás, a kisebbségek, a vallási közösségek és a média megrendszabályozásával. Orbán dühösen reagált: „idegen hatalmak” „gyarmatosítani” akarják Magyarországot – mondta szitkozódva. Orbánnak az Európai Unió az egyik legkedvesebb ellensége. Láthatóan egyre több állami tisztségviselő fogja fel propaganda-feladatként ezt az ideológiát. Most már a Nemzeti Színház új igazgatója, Vidnyánszky Attila is közéjük tartozik. Paul Claudel (1868-1955) és Arthur Honegger (1892-1955) „Johanna a máglyán” című közös oratóriumának legújabb előadásán a színpadon elhelyezett óriás játékkártyákon Tavares és más EU-politikusok arcképe látható.. A Claudel által megfogalmazott cselekmény valójában lehetőséget biztosít erre a poénra: Jeanne d’Arc egy nemzetközi összeesküvés következtében kerül a máglyára. Az akkori hatalmasságok kártyáznak, míg a tét az Orleansi Szűz.

Jön még rosszabb is

De jön még ennél rosszabb is. Claudelnél a Johannát elítélő bírót „Cochon”-nak (franciául: malacnak) nevezik. Ez a szerző szándéka szerint ez az eredetileg hiteles történelmi név- Cauchon- kigúnyolása. Vidnyánszky színpadán a „Cochon”-ból azonban „Cohn-Bendit” lesz. A 68-as generációhoz tartozó zöld európai parlamenti képviselő, Conn-Bendit az egyik leghangosabb bírálója Orbánnak. Egyébként manapság Jeanne d’Arc számos jelentéssel bíró figuráját Franciaországban szinte csak a szélsőjobboldali Nemzeti Front használja ikonként, mint Franciaország Isten áltál kiválasztott felszabadítóját. Most még Orbán ideológiájának a koronatanújaként is fel kell lépnie. A mélyen hívő, rajongóan katolikus Claudel 1935-ben az orosz zsidószármazású Ida Rubinstein színésznő kérésére írta meg a darab szövegét. Johanna szerepében 1939-ben az egyik orleansi előadás alkalmával a rasszista közönség kifütyülte Rubinsteint. A háború után Claudel és Honegger egy előszót írtak a darabhoz, amely a korábbinál is lelkesebben ünnepelte Johannát, a felszabadítót.

Az elmúlt nyáron a Nemzeti Színház élén Vidnyánszky váltotta a liberális Alföldi Róbert igazgatót. Kiemelkedő sikerei ellenére az illetékes kuratórium leváltotta Alföldit, akinek a színháza mindig tele volt. Egyébként Alföldi a jobboldaliak gyűlöletének egyik célpontja. Túlságosan liberális, túlságosan modern és nem követi a nacionalista kánont, valamint közismerten homoszexuális. A tehetségesnek tartott Vidnyánszky mostanáig a szigorúan magyar színházkritika egyik kedvence volt. Kétségtelenül ismert volt konzervativizmusa, de nem volt politikai propagandista. Kormányzati körökben azért is volt szívesen látott, mert Ukrajnából származik, s ahhoz a magyar kisebbséghez tartozik, amelyet politikai szempontok miatt Orbán körbeudvarol. Miért tartotta most szükségesnek, hogy ilyen otromba módon behódoljon Orbánnak?

Orbán a 2010-es hatalomra kerülése óta a kultúra ideológiai gleichschaktolásán munkálkodik. De vajon sikerül-e ez a színházi élet területén? Jelenleg nem úgy néz ki. „Johannát” szétcincálta a kritika, gyér volt a taps, és egyértelműen alacsonyabb a nézőszám, mint Alföldi előadásai idején volt. A szélsőjobboldaliak által irányított budapesti „Újszínházban” alig van közönség. Az Orbán vezette Fidesz által irányított budapesti városvezetőség a heves tiltakozások ellenére, amelyhez a külföld is csatlakozott, a szélsőjobboldali Dörner Györgyöt nevezte ki az Újszínház igazgatójának. Ettől kezdve több neves szerző, illetve ezek örökösei letiltották a színdarabjaik bemutatását a színházban.

A baloldali, független színházi élet

Mindemellett Magyarországon létezik egy eleven, független, balliberális színházi élet is. Ez nem hagyja magát legyőzni, annak ellenére sem, hogy a kormány a támogatások megvonásával igyekszik kiéheztetni. A Magyar Állami Filmvállalat, a Mafilm egyik stúdiójában kialakított szükségszínpadon adja elő a Krétakör (Kreidekreis) nevű színházi csoport a „Korrupció” című dokumentum-drámát, amely egy család példáján keresztül leszámol a fordulat óta végbement mindenféle avítt üggyel. Ez hamleti konstellációt sejttet, de Shakespeare-től eltérően, ebben az estben elmarad a katarzis. A téma nehezen megfogható és nagyon is újságírói – a darabot a nyomasztó információ bőség miatt még a jó szándékú kritikusok sem tartják dramaturgiailag jól sikerültnek. Ennek ellenére teltház van, a Krétakör a szcéna zászlóshajójának számít. A darab szerzőjének és rendezőjének, Gulyás Mártonnak hosszasan kellett keresgélnie, amíg egyáltalán színpadot talált a bemutató számára, mert a Krétakör az éhhalállal küszködik: az orbáni apparátus az eredeti összeg tíz százalékára csökkentette a támogatását.

Hasonló helyzetben van a Budapesti Kortárs Drámafesztivál is, amelynek fáradhatatlan, a színházi élet megújítása mellett elkötelezett igazgatónője, Szilágyi Mária, 1997 óta azon fáradozik, hogy Magyarországon vendégszerepeljenek külföldi avantgárd színházak. Szilágyi angol nyelvű szimultán tolmácsolással vagy feliratozással, illetve az előadás utáni beszélgetésekkel közelebb viszi a külföldi nézőkhöz a független színházi élet haladó tartalmú magyar színdarabjait. Az elmaradt állami támogatás miatt 2012-ben nem lehetett megrendezni a Szilágyi által szervezett fesztivált. Ez az erős akaratú asszony, annak ellenére, hogy a beígért támogatásnak csak a felét kapta meg, ez év novemberében mégis megvalósította a programot. Sokszínű program jött létre, amely a „Korrupció” mellett Magyarország „titkos nemzeti színházát”, nevezetesen Pintér Bélát és társulatát is közelebb vitte a külföldi publikumhoz. Pintér egy személyben színész, rendező és szerző is – Brecht és Moliėre keveréke. Társadalomkritikát tartalmazó darabjai nem csak tanulságosak, de egyben viccesek, elevenek és groteszkek is – itt minden a színházról szól, és a darabok mindig dugig telt ház előtt mennek. A legújabb bemutatójával, a kommunista ügynök-múltban játszódó „Titkaink”-kal („Unsere Geheimnisse”) 15. színpadi jubileumát ünnepelte.

A feldolgozatlan történelem a független színházi szcéna egyik fő témája. Így van ez a „Szputnyik Hajózási Társaság” „Reflexek” című színdarabjának az esetében is. Ez a dráma azt ábrázolja, hogy a diktatúrában miként használják fel eszközként a pszichiátriát. Egy elmegyógyintézet látszólag vastag falain szellemekhez hasonló módon járkálnak át a szereplők – orvosok és ápoltak, és eközben állandóan felcserélődnek a szerepek. A magyar színházi élet másik nagyasszonya, Lengyel Anna a „Panodrama” nevű színházi csoportjával olyan aktuális témát dolgoz fel, mint amilyen a 2008-2009-ben elkövetett rasszista indíttatású romagyilkosság volt. Lengyel Anna autentikus interjúkat és bírósági jegyzőkönyveket mutat be.

Az orbáni kultúrpolitika egyik legélesebb hangú bírálója Matthias Hartmann, a Bécsi Burgtheater vezetője. Vidnyánszky elleni tiltakozásképpen lemondta a budapesti Nemzeti Színházban való vendégszereplést. Ennek ellenére a Burgtheaterben jövő márciusban megrendezésre kerülő „Magyar Fesztiválra” a független színházak mellett állítólag Vidnyánszkyt is meghívják. Ha a „Johannával” jönne, akkor az ember a zenei hangzásra is kíváncsi lehetne. A budapesti bemutatóval összefüggésben az egyik kritikus azt írta, hogy a rossz akusztika miatt a zene úgy hangzott, mintha „autórádióból szólna”.

Fordította: dr. Gonda László