Jámbor András: alakuljon bizottság a végrehajtók elszámoltatására

Online sajtótájékoztatón számolt be arról a Párbeszéd képviselője, mit nem vizsgál a bíróság Völner Pál ügyében.

2023. február 25., 12:52

Szerző:

A Párbeszéd továbbra is kezdeményezi, hogy egy bizottság vizsgálja ki az „elmúlt 12 és 30 év végrehajtásait”, valamint a Völner-Schadl-ügy politikai szálait - erről a párt frakcióvezető-helyettese beszélt szombati online sajtótájékoztatóján.

Jámbor András kiemelte, hogy a héten lezajlott az ügy tárgyalásának előkészítő szakasza.

A képviselő kijelentette, hogy a hatóság nem vitte végig a nyomozást. Számos dokumentum, hangfelvétel és tanúvallomás tárgyalja olyan szereplők érintettségét, akiket még tanúként sem idéztek be az ülésre - tette hozzá.

A „végrehajtói maffia” ügye nem csupán a politikai korrupcióról szól, hanem arról is, hogy hogyan jött például létre az a végrehajtási törvény, amely miatt egy adott tárgyat az értékének egy százalékáért árvereztethetnek el - közölte a politikus.

Elmondta, a törvény miatt az Alkotmánybírósághoz fordultak, és azt várják, hogy a testület kimondja, ezt a jogszabályt el kell törölni.

Jámbor András azt is megjegyezte, hogy egy igazságos végrehajtási törvényben szerepelnie kellene az elsétálás jogának, vagyis akinek elárverezik a hitele alapjául szolgáló ingatlanját, annak nem kellene tovább fizetnie.

(Kiemelt kép: Jámbor András megválasztott országgyűlési képviselő Budapesten, 2022. április 21-én. Fotó: Palágyi Barbara / 168.hu)