Izraeli gyermekorvosok szerint javasolt a 12-15 év közöttiek beoltása

Azzal érvelnek, hogy a gyerekeknek növekvő szerepük van a vírusok terjesztésében, és sok, korábban a betegségen átesett gyermek szenved későbbi tünetektől.

2021. április 14., 09:54

Szerző:

Az Izraeli Gyermekorvosok Szövetsége azt javasolta kedden, hogy az országban kezdjék meg a 12-15 év közöttiek beoltását koronavírus ellen - közölte az izraeli egészségügyi minisztérium.

Érvként azt említették, hogy a gyerekeknek növekvő szerepük van a vírusok terjesztésében, és sok, korábban a betegségen átesett gyermek szenved későbbi tünetektől: gyengeségtől, fejfájástól, koncentrálóképessége hanyatlásáról. A szövetség kitért arra is, hogy az oltástól védett gyerekek kiszabadulhatnak a bezártságból, amely jelentős pszichoszociális károkat okoz nekik.

A 9,3 millió lakosú Izraelben eddig 5,33 millió embert oltottak be a Pfizer vakcinájával a december 20-án kezdődött oltási kampányban. A 65 év felettieket vették előre - az egészségügyi dolgozók és a krónikus betegek mellett -, majd fokozatosan lejjebb vitték a vakcinára jogosultság korhatárát, amely immár 16 év.

(Kiemelt képünk illusztráció: A Pfizer-Biontech gyógyszergyártó cég koronavírus elleni vakcinájával oltanak az izraeli Petah Tikva város gimnáziumában felálított oltóponton 2021. február 1-jén. Fotó: AFP | Jack Guez)