Ittas vezetésen kapták, majd ivott még egy keveset és visszament tovább vezetni autóját a nógrádi férfi

2018. június 21., 10:47

Szerző:

Négyszer kaptak el egy Nógrád megyei férfit 24 órán belül ittas vezetésért, vádat emeltek ellene – írja az ügyészség.

A 44 éves férfi férfi január 27-én 23 óra körül Balassagyarmat lakott területén ittas állapotban vezette a tehergépkocsiját, amit a rendőrök ellenőriztek.

A vérvételt követően megállapították, hogy a korábban elfogyasztott szeszes italtól a vérében az etilalkohol-koncentráció 2,56 gramm/liter volt, ami súlyos fokú alkoholos befolyásoltságnak felel meg.

Büntetőeljárást kezdeményeztek ellene.

Fotó: Pixabay

Ezután rövid időn belül még három alkalommal érték őt ittas vezetésen a rendőrök. A sofőr ugyanis az előállításait követően a közúti ellenőrzések helyén hagyott tehergépkocsihoz mindig visszament, majd azt ismét ittasan vezette.

A legutolsó tettenéréskor megállapították, hogy az előző előállítását követő időszakban további szeszes italt is fogyasztott, mert ekkor a véralkohol-koncentrációja már 3,23 gramm/liter volt.

Ezt követően egy héten belül ismét ittas vezetésen kapták.

A férfi már korábban is állt bíróság előtt ittas vezetés miatt. Akkor pénzbüntetésre ítélték és eltiltották a közúti járművezetéstől. Az ügyészség ezúttal végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását, a közügyektől és a közúti járművezetéstől eltiltását indítványozta.