Itt élnek és nem félnek az emberek

Mire a végére jutottam, rájöttem, hogy a mai poszt tulajdonképpen egy szerelmi vallomás Ausztráliához, méghozzá egy nagymamától, akinek az unokái a világ másik felén élnek. Biztos lesznek, akiknek ez vagy az nem tetszik majd benne, én szerettem Klári őszinte lelkesedését (és a képeket, amiket küldött).

„Harmadik alkalommal kerültem meg a Földet és utaztam ki lányomékhoz Nyugat-Ausztráliába, jelenleg a második unokám születésére. Ha valaki kíváncsi az itteni egészségügyi ellátásra, szívesen megírom priviben, mert nagyobbik unokám magánkórházban, második unokám államiban született, szinte ugyanolyan szolgáltatásokkal, ellátással, étkezéssel, stb., kivéve az anyagiakat.

Amikor először 2010-ben jöttem ki fél évre, egy egészen más világ fogadott, mint amit otthon, Magyarországon megszoktam. Úgy éltem meg ezt a sok-sok élményt, mint egy kisgyermek, aki rácsodálkozik a világra. Vagy mint Alíz Csodaországban.

Mi tetszik Ausztráliában?

Próbálom leírni és megfogalmazni úgy, hogy ne hagyjak ki semmit, ami engem elvarázsolt ebben a gyönyörű országban.

Először is az emberek kedvessége, közvetlensége, segítőkészsége. A bevásárlóközpontban szinte minden egyes alkalommal megkérdezték: How are you?

Az is tetszett, hogy például a család (apa, anya, gyerekek) mezítláb sétálnak be a boltokba, bevásárlóközpontokba. Felnőtt nők és férfiak, mintha csak kempingben lennének, a gyorsvasúttal érkezve, a nők a szandáljukat lóbálva sétálnak haza, szállnak fel a buszra.

Hétvégén a süppedő parkokban, óceánparton mindenütt barbecue-sütők, amit ingyenesen bocsát az ausztrál állam mindenki rendelkezésére. Itt a férfiak privilégiuma a hétvégi steak, sausage (kolbászok) elkészítése, megsütése, felszolgálása.

Nincs megkülönböztetés

Ami tetszik még, hogy nincs faji megkülönböztetés, hiszen itt mindenféle nemzet él, rengeteg gyerek születik vegyesházasságból. Éppen ezért nincs megbámulás, rácsodálkozás szinte senkire és semmire. Néha még nekem is fegyelmeznem kellett magam, hogy ne bámuljak meg nekem furcsa párokat.

Továbbá tetszik még, hogy itt gyönyörű kakaduk, színes papagájok, és megannyi, csak erre a földrészre jellemző madár látható a fákon, repkedni a parkokban.

Az iskoláról is pár mondat: a nagyobbik unokám előkészítőbe jár, így nap mint nap látom, mit és hogyan tanulnak. Nekem kifejezetten szimpatikus dolgokat.

Tanulnak rajzolni, sütni-főzni, kézügyességet fejlesztő játékokat játszanak, az állatok tartására és szeretetére nevelik őket, a felelősség vállalására tanítják és ezzel mind a jövőjüket készítik elő.

Uniformisban mennek suliba, vagyis mindenki egyformában van. Az ő összeállításuk (figyeljétek, micsoda véletlen :) ), PIROS (rövid nadrág), FEHÉR (zokni) és ZÖLD (rövid ujjú ing). Amikor először megláttam a nemzeti zászlónk színeit viselve az egyenruhán, könnybe lábadt a szemem. :)))

A fizikai munka becsülete

Tetszenek még a hatalmas parkok, ahol szülinapi partikat, egyéb rendezvényeket tartanak. Besüpped a pázsit a lábunk alatt, mert itt olyan a fű, mint a szivacs.

Ami tetszik még (de nagyon!), hogy a fizikai szakmunkának becsülete és tisztelete van, és jól meg is fizetik őket. Senki sem nézi le a kétkezi munkást, sőt!

A betegeket EMBERSZÁMBA veszik, a körzeti orvos mosolyogva jön ki, hogy kezet fogva bekísérje a páciensét a rendelőbe.

Rengeteg a kisgyermek, a kisbaba, itt mernek a nők több gyermeket vállalni, mert a kormány kifejezetten családcentrikus, és gyermekbarát. Magabiztosak és szeretik az országukat. (Talán már túlságosan is azok, hiszen még a papír törlőkendőre is az van nyomtatva, hogy I LOVE AUSTRALIA. :)

Nem félnek a holnaptól

Itt ÉLNEK és nem FÉLNEK az emberek. Mosoly van az arcukon, mert nem félnek a holnaptól, van jövőképük. Itt nem kell attól félni, hogy holnap elveszítik a munkájukat, és a teljes kilátástalanság várja őket (hacsak maguk nem döntenek másképp).

A cikk folytatásáért és képekért kattintson ide: Határátkelő: