Itt az idő, hogy behívják Orbán Viktort!

Az American Prospect című liberális politikai folyóirat főszerkesztőjének szarkasztikus írása azt javasolja, hogy ha ideológiai bizonytalansága és választási kampányának általános inkompetenciája miatt továbbra is záporoznak a bírálatok Romney címére, akkor a konzervatívoknak Orbán Viktort kell indítaniuk az amerikai elnöki posztért folyó harcban.

2012. szeptember 14., 09:38

Harold Meyerson, aki a Washington Post kolumnistája is,

„Magyar megoldás”című kommentárjában azzal érvel, hogy a magyar kormányfő a jelek szerint inkább elkötelezett egy Tea Párti-program mellett, mint az amerikai jelölt. Orbán ugyanis két év alatt szétverte a munkanélküli juttatásokat, korlátozta a sztrájkjogot és leépítette a nyugdíjakat. Ezen felül összetűzött az EU-val (amely névleg igyekszik a demokratikus normák mellett tartani a tagállamokat), miután a miniszterelnök hivatala alá akarta rendelni az igazságszolgáltatást és tisztogatást hajtott végre azoknál a médiumoknál, amelyek nem álltak be mögé. Ennélfogva a független hangok szinte teljesen eltűntek a közszolgálati rádióból és tévéből – írja Meyerson.

A szerző szerint Orbán olitikája minden eddiginél jobban megosztotta az országot, a különböző pártok parlamenti képviselői már annyira utálják egymást, hogy nem hajlandók együtt leülni enni-inni. A legfrissebb átfedés a tengerentúli konzervatívok és a magyar vezető tervei között, hogy Magyarországon bevezetik a regisztrációt, amivel azokat igyekeznek távol tartani a szavazástól, akik csak későn szánják el magukat a voksolásra. Emiatt az egyik ellenzéki párt vezérei éhségsztrájkba kezdtek. Az egyetlen, ami Orbán ellen szól, az a vonzódása Putyin Oroszországához. De ez sem olyan nagy baj, mert ez már külpolitika, és az olyan terület – Romney nap mint nap bizonyítja -, amelyet a konzervatívok már nem vesznek komolyan. Romney nagyjából megtette a magáét, itt az idő, hogy behívják Orbán Viktort!

Die Presse: Orbánék miatt egyszerűsítenék az uniós vészmechanizmust

A magyar és román politikai válságból levont tanulságként a brüsszeli Bizottság illetékes biztosa azt javasolja, hogy a jövőben módszeresen ellenőrizzék, vajon betartják-e a jogállamiság normáit a tagországokban - írja a Die Presse.

A bécsi napilap beszámol róla, hogy Viviane Reding Strasbourgban az EP előtt ismertette elképzelését, miszerint a Európai Parlamentnek és a Tanácsnak meg kell állapodnia egy olyan mechanizmus megalkotásában, amely a jogállamiság megőrzését felügyeli. Arra hivatkozott, hogy a most érvényben lévő szerződésszegési eljárás túl technikai és túl lassú, ha nagy kockázatokkal járó helyzetekben, gyorsan kell közbeavatkozni. A biztos hamarosan bemutatja a tervet és a jövőben évente egyszer referálni kíván Strasbourgban az igazságszolgáltatás állásáról.