Itt a Kánaán, jövőre megemelik az ápolók bérét, és oktatásra is többet költ az Orbán-kormány
Két remek hír is megjelent egymás után az MTI-ben. Az egyik közlemény szerint a kormány 48 milliárd forinttal többet költ jövőre oktatásra. A másik hír szerint pedig jövőre tovább emelik az egészségügyi szakdolgozó és az ápolók bérét.
Sölch Gellért, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkára szombaton a Heves megyében lévő rózsaszentmártoni Móra Ferenc Általános Iskola felújított épületének átadása és tanévzárója után nyilatkozott az MTI-nek. Közölte, hogy a kormány mintegy 48 milliárd forinttal költ többet oktatásra jövőre, mint idén.
Az államtitkár elmondta, a jelentős pluszforrás azt bizonyítja, hogy a kormány elkötelezett az oktatás fejlesztése iránt, s folytatni fogja a terület fejlesztését.
Sölch Gellért hangsúlyozta, idén az oktatás mellett nagy figyelmet fordítottak a családokra is, és mindent megadtak számukra, amit lehetett: ingyenes tankönyvet és étkezést. Az előbbi, vagyis a térítésmentes tankönyv 2020 szeptemberétől már minden évfolyamban elérhető lesz.
Bár ez elsőre nagyon jól hangozhat, a Pedagógusok Szakszervezete a héten tartott sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy
a számbeli emelés valójában semmire nem elég, mert a költségek az oktatásban is legalább ekkora mértékben nőnek, a többi áldatlan állapot miatt sztrájkra is készek a pedagógusok ősszel.

Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár pedig sajtótájékoztatón azt jelentette ma be, hogy július 1-jével nyolc százalékkal emelkedik az egészségügyi szakdolgozók és védőnők alapbére. Elmondta, ez az emelés a 2016-ban kezdődött többlépcsős béremelési program folytatása, és több mint 78 ezer szakdolgozót és 4400 védőnőt érint.
Közölte, a kormány 2016–2018-ban 129 milliárd forintot fordított a szakdolgozói béremelésekre, az idei emelés fedezete 14 milliárd forint, jövőre pedig 82 milliárd forint lesz.
Kiemelte, a kormány elkötelezett abban, hogy az egészségügyben dolgozók megbecsültsége, társadalmi elismertsége javuljon. Ezen a területen 2010 óta sokat tett a kormány, ennek a megbecsülésnek az egyik fontos eleme a béremelés.
Az államtitkár ismertette a további, 2022-ig tartó béremelési fázisokat is. Ezzel a 2016-os szinthez képest 2,5-szeresére fog emelkedni a szakdolgozók bére 2022-re. Példaként elmondta, egy 19–21 éves jogviszonnyal rendelkező, OKJ-s végzettségű, E7-es fizetési osztályba sorolt ápoló átlagkeresete a mostani 334 550 forintról júliustól 361 314 forintra emelkedik, 2022 januárjától pedig 575 539 forintra.
(A 24.hu nyomán.)