Iskolabezárások: "Senki nem gondolja át, hova vezet ez"

20 iskolát zárnának be, és 34 intézményt érintene valamilyen módon az összevonás, derül ki az Index összesítéséből. Budapesten három iskolát teljesen megszüntetnének, egynek a gimnáziumi tagozatát építenék le.

2011. május 21., 17:42

Az iskolaátszervezést végrehajtó települések és kerületek nagyrészt fideszes irányítás alatt állnak, kivéve a 650 fős Püskit, ahol a négy képviselőből három független. Kazincbarcika sem fideszes város, de ott a Jókai Mór Gimnázium és Szakközépző Iskola és Kollégiumot zárják be, amelyről a fenntartó, a fideszes többségű Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat dönt. Szentesen szocialista polgármester de fideszes többség van, Kaposszerdahelyen fideszes a polgármester, de a függetlenek vannak többségben a testületben – írja az

Index.

Az önkormányzatok sorra világíttatták át oktatási intézményeiket az elmúlt időszakban, és erre alapozva javasolják most az iskolabezárásokat. A legtöbb helyen a gyermekszám csökkenésére, a finanszírozás csökkenésére és az önkormányzat nehéz gazdasági helyzetére hivatkoznak. Az iskolák ellehetetlenülésének fő oka, hogy az önkormányzati iskolákhoz a települések csak a fenntartási költségek egy részét (körülbelül felét) kapják meg az államtól a gyermekek után járó normatívával. A hiányzó összeget az önkormányzatnak kell kipótolna. A gyermekszám csökkenésével egyre kevesebb a normatíva, az épületet azonban ugyanúgy kell fűteni és világítani, így egyre nagyobb hozzájárulásra van szükség az önkormányzattól.

– Az iskolabezárásokban nem látok koncepciót csak azt, hogy ezek az intézkedések nagyon rövidtávú gondolkodást tükröznek, mondta az Indexnek Kunhalmi Ágnes az MSZP oktatáspolitikusa. Olyan mértékben nem csökkent a gyermeklétszám, ahány iskolát most be akarnak zárni. Egyelőre azt sem látni, milyen lesz az új finanszírozási struktúra, de a fideszes önkormányzatok már kapkodva akarnak szabadulni az intézményektől. Minden áron spórolni, megszorítani akarnak, de azt senki nem gondolja át, hova vezet ez. Kelet-Magyarországon nincsenek munkahelyek, a tankötelezettséget 16 évre akarják levinni és az iskolák is megszűnnek. Ezzel olyan károkat okoznak, amelyeket évtizedek munkájával és a mostani leépítések árának sokszorosáért sem lehet majd helyreállítani – mondta a politikus.