Kiderült, hogy mégis létezik az Integritás Hatóság

Nem csupán sajtóközleményt küldtek, de arról is beszámoltak, mik az elérhetőségeik. Az Integritás Hatóságot ősszel kezdte el szervezni a kormány, hogy így próbálják meg teljesíteni az Európai Bizottság által a támogatások fejében megkövetelt jogállamisági feltételeket.

2022. november 23., 10:48

Szerző:

Sajtóközleményt adott ki a frissen alakult Integritás Hatóság, amelyben közlik, alakuló ülésüket megtartották és munkájukat megkezdték. Mint írják, „az Integritás Hatóság Igazgatósága 2022. november 18-án megtartotta alakuló ülését és a Hatóság a feszes törvényi határidőket teljesítve megkezdte működését és a szakmai munkát. Az eddig beérkezett bejelentések feldolgozása folyamatban van.”

Hozzátették, a szakmai munka mellett az egyik legfontosabb prioritásuk a „szervezetfejlesztés”, ami szerintük azt jelenti „szükséges a munkáját feddhetetlenül, a legmagasabb szakmai szinten ellátni tudó munkatársak minél hamarabbi felvétele.”

Korrupciós munkacsoportot is toboroz az Integritás Hatóság

Korábban több ellenzéki párt is közzétette, sem elérhetősége, sem pedig fizikai székhelye nincsen egyelőre a testületnek, amit a kormány az Európai Bizottság felé vállalt jogállamisági kötelezettség nyomán alakult meg. Minderre válaszul mostani közleményében a Hatóság leszögezi, „személyes ügyfélszolgálatot nem üzemeltet. A közérdekű bejelentéseket írásban – postai úton a 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. címen, vagy elektronikus úton a bejelentes@integritashatosag.hu címen – lehet megtenni.”

Hozzátették azt is, a testület „a jogszabályi feladatainak megfelelően 2022. december elsejéig létrehozza a Korrupcióellenes Munkacsoportot, amely legkésőbb december 15-ig megtartja első ülését.”

Sőt, elkezdték toborozni Korrupciós Munkacsoportjukat is. Erről közölték, a „nem kormányzati szereplőket képviselő tagjait nyílt pályázat keretében választja ki a Hatóság. A Pályázati felhívást a Hatóság elkészítette és 2022. november 11-én közzétette. A pályázatok beadási határideje 2022. november 24. 23:59.”