Frenetikus hírünk van a 18 éveseknek

Az eredeti kvótához képest 215 vonatbérlettel több jut a magyar fiataloknak a DiscoverEU most lezárult pályázati fordulójában – közölte Ujhelyi István, az MSZP-Párbeszéd európai parlamenti képviselője, a DiscoverEU-program mentora szerdán.

2022. május 25., 11:30

Szerző:

A szocialista politikus a Facebook-oldalán közvetített online sajtótájékoztatóján elmondta, Magyarországon sokszoros volt a túljelentkezés a 18 évesek ingyenes utazási lehetőségére, míg voltak olyan tagállamok, ahol nem jelentkezett elég fiatal a kvóta szerint kiosztható bérletekre.

Az Európai Bizottsággal megegyeztek abban, hogy a fel nem használt jegyeket a túljelentkező tagállamok között osztják el, így Magyarországon összesen 958 fiatal élhet idén nyáron ezzel az utazási lehetőséggel. Megjegyezte, az elmúlt években 165 ezer 18 éves utazhatta körbe ingyenesen Európát; Magyarországról eddig összesen több mint húszezren nyújtottak be pályázatot, közülük több mint négyezren bérlethez is jutottak.

Az EP-képviselő arra kérte a kormányt és az önkormányzatokat, hogy támogassák a program minél szélesebb megvalósítását. Ha beletennének egy kis plusz pénzt, akkor akár szállástámogatást vagy költőpénzt is adni lehetne a győztes magyar pályázóknak – vetette fel Ujhelyi István. Kitért arra is, Európa számos városában külön kedvezményeket kapnak bizonyos belépőkből és szolgáltatásokból azok a fiatalok, akik a DiscoverEU program nyertes pályázóiként járnak a városban.

Ujhelyi István felhívta a figyelmet arra, hogy ősszel jön a program következő fordulója. A most zárult pályázati fordulóba azok a fiatalok jelentkezhettek, akik az Erasmus+ programban részt vevő országok - köztük Magyarország - valamelyikében élnek, és 2003. július 1. és 2004. június 30. között születtek.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Pécs, 2012. november 21. A Budapestről Szarajevóba tartó vonat érkezik a pécsi pályaudvarra 2012. november 21-én. Fotó: Kálmándy Ferenc / MTI)

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.