Igazságügyi miniszter lehet Bajkai István

2018. július 17., 11:19

Szerző:

Igazságügyi miniszter lehet jövőre a Fidesz-alapító Bajkai István, a Fidesz jogi szakpolitikusa, volt erzsébetvárosi alpolgármester, amennyiben Trócsányi László valamilyen más posztot kap, vagy Brüsszelbe távozik – tudta meg az Atv.hu.

A portál információi szerint kormányközeli források úgy tudják, a volt erzsébetvárosi alpolgármestert párttársai kiváló ügyvédnek tartják, ő volt az Orbán-család ügyvédje, sokszor látta el Orbán Ráhel és Tiborcz István jogi képviseletét is.

Fotó: Youtube

A hetedik alkotmánymódosításban Bajkai István is szerepet kapott, az ő javaslatára bekerült az alaptörvénybe, hogy ne legyen megengedett az életvitelszerű közterületen tartózkodás, hiszen a javaslat szerint minden hajlék nélküli ember számára biztosított a szálláshely. Bajkai rendkívül aktív a törvényalkotási folyamatban.

Bajkai István egyébként kikapott a VII. kerületben DK-s ellenfelétől, Oláh Lajostól április 8-án, annak ellenére, hogy többször ételt is osztott a helyieknek. Ezeket az akciókar állítólag a saját pénzén szervezte. Arról, hogy az ügyvédi irodája és a közbeszerzési tanácsadó cége is szétnyeri magát a közbeszerzéseken, ebben a cikkünkben írtunk részletesen.

Tegnap 19:41

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegnap 17:55

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Tegnap 15:25

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.