Több megyére adtak ki figyelmeztetést az ónos eső miatt

Az ónos eső veszélye miatt Budapestre, Pest, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Nógrád és Veszprém megyére adtak ki elsőfokú figyelmeztetést.

2020. november 23., 06:06

Szerző:

Hajnalra, főleg az ország északi részein várható eső, ónos eső. Hétfőn napközben aztán egyre inkább a gyenge eső lesz a jellemző és csak rövidebb időszakokra süthet ki a nap. Délután fokozatosan szűnik a csapadék.

Az éjszakai órákban egyre több helyen képződhet köd – figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat. Hétfő hajnalban, reggel az érkező melegfronti szakasz csapadékzónájából az eső mellett elsősorban az északi, északnyugati megyékben (megközelítőleg a Győr–Budapest vonal sávjában) átmeneti, néhány tizedmilliméternyi ónos eső is hullhat. Délelőtt síkvidéken már inkább eső valószínű, ugyanakkor a magasabb helyeken még ekkor is előfordulhat ónos eső. A meteorológiai szolgálat országos középtávú előrejelzéséből kiderült: a héten többször is készülni kell ónos esőre.

(MTI)

 

 

Nem várt megoldással rukkoltak elő az utasok Balatongyöröknél, amikor a MÁV vonata nem érkezett meg időben, úgy döntöttek, maguk alkotnak egy szerelvényt. A különös „embervonatról” készült fotók bejárták a közösségi médiát.

Májusban 83 %-ra nőtt a vonatok pontossága, ami arra utal, hogy a MÁV túl lehetett az év eleji csúcskudarcokon. A vasúttársaság menetrendszerűsége hónapok óta először mutatott javulást, de a pünkösdi káosz már most beárnyékolja az eredményt.

Varga Judit volt igazságügyi miniszter 15 hónap kemény tanulás után sikerrel szerzett államilag elismert asztalos bizonyítványt.